Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új fegyverek a magyar katonáknak

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. december 11. 18:27

Új, magyar szakemberek által összeszerelt fegyvereket kaptak a Magyar Honvédség katonái. Benkő Tibor honvédelmi miniszter – december 11-én, kedden a fővárosban – hangsúlyozta, a most átadott tízezer fegyver mérföldkőnek számít a hadsereg fejlesztésében.

1599197177
A miniszter a budapesti Petőfi laktanyában elmondta, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program szerves része a hazai hadipar újjáélesztése, amely képes magyar gyártmányú fegyverekkel ellátni a hadsereget, a rendőrséget, s minden fegyveres testületet. „Egy olyan haderőfejlesztési programot indítottunk el, amelyben első a katona, ezért a katonák egyéni felszerelésével kell kezdenünk ezt a programot" – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az új egyenruha mellé most megérkeztek az új lőfegyverek is. Ezek az eszközök a legkorszerűbb, XXI. századi, kipróbált fegyverek, amelyeknek egyelőre az összeszerelése folyik Magyarországon a kiskunfélegyházi fegyvergyárban. Hamarosan érkeznek azok a gépsorok is az üzembe, amelyekkel megkezdődhet a fegyvergyártás – fűzte hozzá.

A cseh licenc alapján készült P-07 és P-09 típusú pisztolyok, BREN 2 típusú gépkarabélyok és SCORPION EVO 3 típusú géppisztolyok első darabjait elsőként a katonai rendészek vehették kézbe, de hamarosan minden katonai alakulatot ezekkel szerelnek fel. Benkő Tibor szavai szerint a katonák felszerelésén túl a technikai eszközök fejlesztése is folyik már a Magyar Honvédségnél. Példaként megemlítette, hogy felújították a helikoptereket, s a forgószárnyasokból újakat is vesznek. Már megérkezett négy szállító repülőgép, s megkezdik a szárazföldi erők technikai eszközeinek beszerzését. „Tehát valóban mérföldkőhöz érkeztünk, büszkék lehetünk erre, és elmondhatjuk, hogy (…) csak rajtunk múlik, hogy az ütőképes Magyar Honvédség – a katonáink révén – valóban eléri azt az elvárt szintet, amellyel biztosítani tudjuk Magyarország és a magyar emberek biztonságát, hiszen ez az elsődleges és a legfontosabb cél" – hangsúlyozta a miniszter.

1599197178
Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese történelmi pillanatnak nevezte a fegyverek átadását, és kiemelte: köszönet illeti a kormányt, amiért megteremtette annak lehetőségét, hogy – a haderőfejlesztési program keretében – új és erős Magyar Honvédséget hozzanak létre. Az AK nem volt rossz gépkarabély, de kiszolgálta idejét, s a katonáknak már régi vágyálma, hogy NATO-kompatibilis fegyvereket használhassanak – fűzte hozzá. A most átadott fegyverek modulárisak, és különféle tartozékaikkal alkalmasak például az éjszakai használatra is. Az altábornagy a felsorakozott alakulatparancsnokokhoz és katonákhoz szólva kijelentette: mindannyian felelősek a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósításáért. „Ma megkaptuk az új kézifegyvert, amelyre méltán lehetünk büszkék, óriási felelősség van a vállunkon: új kiképzési metodika, új eljárások, új gondolkodásmód kell, hogy jellemezzen minket. Ez egy olyan fegyver, amely vonzóvá, élhetővé teszi a honvéd pályát" – zárta szavait.

1599197178
Kránicz Roland, a HM Arzenál Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a Ceská Zbrojovka cseh gyártó – amellyel a licencszerződést kötötték – 100 év alatt felhalmozott szaktudásának és szigorú minőségbiztosítási követelményeinek köszönhetően a kiskunfélegyházi gyár világszínvonalú lesz. A katonákat a NATO előírásainak és a napjaink elvárásainak megfelelő pisztolyokkal, géppisztolyokkal és gépkarabélyokkal szerelik fel, amelyek az ország védelmi erejét is növelik. A könnyen kezelhető fegyverekkel – amelyek a tesztek során messze túlteljesítették a követelményeket – a nemzetközi piacon is megjelenhetnek majd – hangsúlyozta.

A rendezvényen jelen volt Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és Sulyok János, a tárca védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

1599197178
Fotó: Tóth László