Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új igazgató a NATO Katona-Egészségügyi Kiválósági Központ élén

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2019. július 9. 16:58

Dirk-Friedrich Klagges dandártábornok váltotta Fazekas László orvos ezredest a NATO Katona-Egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) igazgatói pozíciójában. Az igazgatói teendők ünnepélyes átadás-átvételén – július 9-én, kedden a fővárosban – Szabó István honvédelmi államtitkár hangsúlyozta: a szervezetet úgy ismerik, mint amely valóra váltja az elképzeléseket.

1599205606
Az államtitkár az MH Egészségügyi Központban tartott ünnepségen elmondta, a központ az egyik bizonyíték arra, hogy Magyarország az észak-atlanti szövetség hasznos és fontos tagja. Ugyanakkor jó példa arra az együttműködésre is, ami a NATO-t jellemzi: minden tagállam a lehető legjobb tudásával járul hozzá az egész szervezet fejlődéséhez, illetve munkájához. Kitért arra is, hogy a távozó igazgató 2008 óta teljesített szolgálatot a NATO KEKK állományában, először a Kiképzési Osztály vezetőjeként és megbízott igazgatóhelyettesként, majd igazgatóhelyettesi és törzsfőnöki beosztásban, végül 2016 nyara óta vezette a központot. Vezetése alatt a szervezet elismertsége a szövetségben egyértelműen erősödött: nevéhez fűződik két új támogató állam – Szlovákia és az Egyesült Államok – csatlakozása, valamint Lengyelország taggá válásának elindítása.

1599205606
Az államtitkár kiemelte: Fazekas László alapvető érdemeket szerzett a Vigorous Warrior nemzetközi hadgyakorlat-sorozat sikerében is. Szabó István beszéde végén átadta Fazekas Lászlónak Benkő Tibor honvédelmi miniszter elismerését. Fazekas László a rendezvényen megköszönte a különböző nemzetek, illetve kollégái és a családja támogatását. Mint mondta, munkáját leginkább az jellemezte, hogy a feladatokat csak komoly együttműködéssel, közös erőfeszítésekkel tudták sikerre vinni, így megbízatása végén köszönet illeti azt a kiváló csapatot is, amellyel együtt dolgozhatott.

1599205606
Dirk-Friedrich Klagges beszédében kiemelte: elődje a központ megalakulása óta teljesített ott szolgálatot, olyan régóta, hogy már szinte az intézmény részévé vált. Rámutatott: napjainkban – az átalakult biztonsági környezet miatt – nem lehet nyugodtan élvezni a sikereket, hanem a KEKK-nek is változnia kell. Az igazgatói beosztás a német és magyar védelmi minisztériumok közötti megállapodás értelmében három évente cserélődik a két állam delegáltjai között. Fazekas László orvos ezredes a pályafutását a NATO Szövetséges Műveleti Parancsnokságának egészségügyi főtanácsadói pozíciójában folytatja, dandártábornokként.

1599205607
A NATO KEKK tizenegy tagállammal, magyarországi székhellyel működő nemzetközi katonai szervezet, amely immár tíz éve megkerülhetetlen része a NATO katona-egészségügyi transzformációs törekvéseinek és vezető szerepet vállal a szövetség képzéseinek, doktrínáinak, szabványosítási eljárásainak és tapasztalatfeldolgozási rendszerének fejlesztésében, valamint egy egészségügyi haderővédelemmel foglalkozó osztályt is működtet Münchenben.

1599205607
Fotó: Ruzsa István