Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget ért az Országos Haditorna Verseny

Szöveg: Antal Ferenc |  2019. április 12. 17:56

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség idén is megrendezte az Országos Haditorna Versenyt, amelynek célja a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés, valamint a sport és egészséges életmód népszerűsítése a fiatalok körében.

1599201200
Nagyon örülök annak, hogy ma Magyarországon ilyen ifjú emberek – mint amilyenek önök is – megmutathatják azt, hogy erőben, ügyességben kik a legjobbak és mindez az ifjúsági és honvédelmi nevelési programunkon belül valósulhatott meg – jelentette ki Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára az Országos Haditorna Verseny ünnepélyes eredményhirdetésén, április 12-én, Budapesten.

A pénteki országos döntőt követő eredményhirdetésen Erdélyi Lajos emlékeztetett arra, hogy a bajvívás, a tornajáték és vele együtt a lovagi intézmény a 14. században, Károly Róbert király idejében honosodott meg Magyarországon. Mégpedig azért, hogy a lovagok akkor is bizonyíthassák és gyakorolhassák bajvívó tudásukat, amikor nincsen háború. A kezdetben véres versenyeket aztán az idők folyamán szabályok szerint szervezték meg, amely egyenlővé és kiegyenlítetté tette a küzdelmeket. A tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára hozzátette: a versenyzőknek a feladatok teljesítése során olyan fizikai és mentális erőnlétet kellett produkálniuk, amelyekre egy katonának bármikor szüksége lehet egy kiképzés vagy bevetés során.

1599201200
A Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson megrendezett, kétnapos, országos döntőbe a megyei versenyek első helyezettjei jutottak tovább. A csapatok összesen négy középiskolás tanulóból és egy kísérő tanárból álltak. A versenyszámok között szerepelt tájfutás, figyelés-távbecslés, gumikézigránát-célbadobás, légfegyveres és lézerfegyveres lövészet, honvédelmi totó, elsősegély akadálypálya, valamint fegyveres váltófutás.

1599201200
Az Országos Haditorna Verseny első öt helyezettje:

1. Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium (Debrecen)
2. Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger)
3. Eötvös József Gimnázium (Tata)
4. Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (Kiskunmajsa)
5. Petőfi Sándor Gimnázium (Pápa)

A versenysorozat minden év szeptember-október hónapban kezdődik a megyei fordulókkal, amelyeket az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megyei irodái hajtanak végre. A megyei versenyek győztes csapatai vehetnek részt az áprilisi országos döntőn, amelynek végrehajtásáért az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság a felelős.

1599201200
Fotó: Dévényi Veronika