Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Világháborús bombák robbantak Tatárszentgyörgy mellett

Szöveg: Szűcs László |  2011. május 27. 14:39

Második világháborús bombákat robbantottak fel a Magyar Honvédség tűzszerészei május 26-án, csütörtökön délután a tatárszentgyörgyi lőtérhez tartozó robbantási területen. A szakemberek összesen hét darab világháborús robbanószerkezetet semmisítettek meg.

Régóta készültek már a Magyar Honvédség tűzszerészei annak a hét darab második világháborús robbanószerkezetnek megsemmisítésére, amelyet május 26-án, csütörtökön robbantottak fel a tatárszentgyörgyi honvédségi lőtérhez tartozó robbantási területen.

Nem véletlen, hogy éppen itt: ez a terület ugyanis több kilométeres távolságra van a legközelebbi lakott településtől, így a robbantásokkal együtt járó hang- és egyéb hatások nem zavarják meg az emberek nyugalmát. Az eredeti tervek szerint a tavaszi hónapokra tervezték a megsemmisítést, ám a kijelölt robbantási területen a hóolvadást követően nagy területet borított belvíz, és magas volt a talajvíz szintje is, így a tűzszerészek kénytelen voltak „elnapolni" a feladatot.

Május végére azonban szerencsésen megváltoztak a körülmények, így sor kerülhetett a több mint hatvanéves, veszélyes robbanószerkezetek megsemmisítésére.

„Összesen hét, az elmúlt hónapok során megtalált és hatástalanított bombát robbantottunk fel" – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Hajdu Gábor mérnök ezredes. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka hozzátette: ezen a napon egy darab egy tonnás, két darab 500 kilogrammos, valamint négy darab 250 kilogrammos bombát semmisítettek meg. Az úgynevezett „nagytestű" világháborús eszközök felrobbantása azért vált halaszthatatlanná, mert a meleg hatására megkezdődött a bombatestekbe szerelt robbanóanyag kikristályosodása, így további tárolásukat veszélyesnek minősítették.

Mint megtudtuk: az egy tonnás és az egyik 500 kilogrammos bomba tavaly decemberben került elő a Dunából, a hárosi gázló kotrása közben, mégpedig két egymást követő napokon. A negyedtonnás szerkezetek egyikét pedig ugyancsak a Dunában, és szintén 2010-ben találták a komáromi híd közelében. Megsemmisítésükben pedig azok a tűzszerész járőrparancsnokok vettek részt, akik néhány hónappal ezelőtt hatástalanításukat is elvégezték.

Hajdu ezredes kiemelte: a világháborús robbanószerkezetek megsemmisítése a szokásos rendben zajlott, a bombákat több méter mély robbantógödörbe helyezték, majd a „megszerelés" után a gödröket betemették. A robbantást pedig a megfelelő biztonsági távolságból – ez például az egy tonnás bomba esetében egy kilométer sugarú kör – hajtották végre.

„A mostani feladat az egyszerűbbek közé tartozott a tűzszerészek számára, bár szeretném hangsúlyozni, hogy egy tűzszerésznek semmi nem lehet rutinmunka! Az ugyanis megbosszulhatja magát! Minden feladatot kihívásnak tekintünk, ráadásul tudni kell, hogy ezekben a szerkezetekben nagyon sok robbanóanyag van, az eszköz súlyának mintegy negyven százaléka, amely az egy tonnás bomba esetében igen jelentős mennyiség" – mondta az ezredparancsnok, hozzátéve: a robbantás előkészületeit már szerda reggel megkezdték a tűzszerészek. Egyik csoportjuk az alakulat központi gyűjtőhelyén ekkor pakolta fel a szállítójárműre a bombákat, míg egy másik csapat a robbantási területet készítette elő, s munkagépek segítségével kiásta a robbantógödröket.

A veszélyes szállítmánnyal, azaz hat bombával megpakolt katonai teherautó – rendőri biztosítás és felvezetés mellett – csütörtökön, a reggeli órákban indult útnak Tatárszentgyörgyre.

Megtudtuk azt is, hogy a központi gyűjtőben még nagyon sok, már hatástalanított, de még mindig veszélyes világháborús robbanószerkezet található, ezeket az eszközöket a tűzszerészek az elmúlt hónapokban gyűjtötték össze az ország minden tájáról.

A világháborús hadieszközök egy részét az Erdőkertesen található robbantási területen meg tudják semmisíteni, de itt maximum száz kilogrammos szerkezetek robbanthatók fel. Akad azonban néhány, ennél nehezebb bomba is a „gyűjtőben", így Hajdu Gábor ezredes valószínűsítette, hogy ebben az évben még egyszer ki kell vonulniuk a tatárszentgyörgyi robbantási területre, hogy megsemmisítsenek néhány „nagytestű" bombát.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Rácz Tünde