Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar szakemberek segítik a kiképzést

Szöveg: Horváth András százados |  2013. szeptember 10. 9:35

Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Együttműködő Erők (ISAF) Északi Regionális Parancsnokságának (RC-N) állományában már hosszú ideje teljesítenek szolgálatot az improvizált robbanóeszközök elleni tevékenység magyar szakemberei, azaz az MH C-IED kiképzőcsoport tagjai. Idén augusztusban immár az 5. váltásuk érkezett a műveleti területre.

1595959567

A magyar katonák elsődleges feladata a szövetséges nemzetközi erők műveleti területen történő felkészítése. Mindemellett a helyi afgán erők kiképzését, illetve a kiképzőik felkészítését is végzik. 

Az ilyenkor megszokott kiképzéstechnikai eszközök átvétele mellett az újonnan érkezett kiképzők nagy figyelmet kellett, hogy fordítsanak a szemben álló fél által használt improvizált robbanóeszközök, valamint az azok használatára vonatkozó aktuális trendek megismerésére is. Mindezt azonban a lehető leggyorsabban és mindemellett a leghatékonyabban kellett végrehajtaniuk, hiszen a felkészítések egy pillanatra sem állhatnak meg.

1595959568

Az első nagyobb szabású feladat már készen várta az oktatókat, mivel az MH Műveleti Tanácsadó Csoport (MH MTCS) 1. váltásának állománya már kiérkezésük előtt jelezte, szükség lesz a kiképző szakemberekre. A feladat az Afgán Nemzeti Készenléti Rendőrség (ANCOP) újonnan megalakult 6. zászlóaljából kijelölt állomány felkészítése volt, amit a C-IED kiképzők szoros együttműködésben hajtottak végre az MH MTCS katonáival.

A felkészítés során az afgán rendőrök megtanulták mindazon alapismereteket, amelyek a hatékonyabb feladat-végrehajtást segítik elő az improvizált robbanóeszközök elleni küzdelemben. Ez a tevékenység kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az ISAF-erők csökkenésével a térségben az afgán helyi erők veszik át teljes egészében a biztonsági felügyeletet.

1595959568

Fotók: Csoma Ferenc zászlós