Műveletre készen

Erényeink bármik s bármekkorák, / hibáinkból ítél meg a világ. (Moliére: A mizantróp) – olvashatjuk az MH PRT második váltásának „ars poeticáját" szó szerint is kőbe vésve a Camp Pannoniában, a magyar PRT-táborban található szikladarabon. Az úttörő első kontingens után Pol-e Khomriba érkezett váltás e gondolat szellemében ténykedett mindvégig, és talán ezért is, az újjáépítési csoportok egyik legsikeresebb fél évét töltötte el az ázsiai országban.

Pedig az indulás kissé rendhagyó volt
– emlékszik vissza a kezdetekre
Szabó László dandártábornok, a
Honvéd Vezérkar kiképzési csoportfőnöke.
(A tábornok 2007-ben még
ezredesként, az MH Szárazföldi Parancsnokság
hadműveleti és kiképzési
főnökeként kapta a második váltás parancsnoki
megbízatását, ezért cikkünkben
akkori rendfokozatát használjuk.
Vele egyébként sorozatunk további részeiben
is „találkozunk" majd, hiszen ő
volt az MH PRT 7. váltásának parancsnoka,
majd 2011–2012 telén az ISAF
Északi Regionális Parancsnokság, az
RC North törzsfőnöke is.)

A kezdet azért volt rendhagyó, mert az
MH PRT-2 kijelölt parancsnoka a felkészülés
végén autóbalesetet szenvedett
Magyarországon, így Szabó ezredes az
utolsó pillanatban „ugrott be a szerepre".

„Lényegében csak a felkészülés zárógyakorlatán
találkoztam először leendő
kontingensemmel, de jól felkészült
parancsnoktársaimnak, helyetteseimnek köszönhetően hamar fel tudtam venni
a fordulatot. No, meg a kontingens katonáinak
jóvoltából – derül ki későbbi
szavaiból –, akik professzionális hozzáállásról,
felkészültségről tettek tanúbizonyságot
a műveletek során is. Hamar
vették az akadályokat, soha nem a
nehézségeket nézték és gyorsan beletanultak
az ottani, egészen másfajta kultúra «kezelésébe» is."

Az MH PRT-2 számára is világos volt
a feladatszabás: az első kontingens által
megteremtett feltételekre alapozva –
a megkezdett projekteket folytatva és
újakat kezdve – áprilisra el kell érni a
teljes műveleti készenlétet (FOC – Full
Operational Capability). De mit is jelent
mindez nem „katonásan" fogalmazva?
A szövetséges erők hamar rájöttek,
hogy az évtizedek óta háborúkban
élő afgán lakosság alapvető élet- és
munkakörülményeinek megteremtése
nélkül, csupán katonai eszközökkel nem
lehet a helyzetet normalizálni Afganisztánban.
Többek között ezért is hozták
létre a tartományi újjáépítési csoportokat,
amelyek fő feladata a civil lakosság
mindenoldalú segítése, a közigazgatás
„feltámasztása" és a biztonság
alapfeltételeinek megteremtése volt.

A kezdetekben több (amerikai, német,
holland stb.) modell is létezett, Magyarország
ezekből gyúrta össze a saját
változatát. Mivel a PRT-k projektjei minden
változatban „két lábon" álltak, az
alapelvek továbbra is érvényesültek, miszerint
a magyar újjáépítési csoportok − fő
feladataikként − segítsék elő a civil projektek
megvalósításához szükséges biztonsági
körülmények megteremtését, illetve
a saját beruházások végrehajtásához
nélkülözhetetlen feltételek kialakítását.
A magyar állam ehhez a feladathoz
2007-ben ötszázmillió forintot rendelt
hozzá, amely összeget a PRT-k
időarányosan használták fel. (Fontos ez,
hiszen egy évben akár három kontingens
is válthatja egymást a műveleti területen.)

Az MH PRT-2 esetében ez azt jelentette,
hogy a félmilliárd forintból 75 milliót
használt fel a honvédelmi tárca, 25
milliót az egészségügyi tárca, 160 milliót
pedig az igazságügyi és rendészeti tárca.
A fennmaradó összeg hatékony felhasználásáról
pedig a térségben már évek
óta ténykedő ökumenikus, valamint a baptista szeretetszolgálat, illetve a
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
munkatársai gondoskodtak.
Ehhez jött még hozzá a honvédelmi tárca
125 milliós CIMIC-költségvetése, amely
elégséges fedezetet nyújtott a misszió jelenlét-elfogadást segítő saját projektjeire.

A mindennapi tevékenységre visszatérve:
a PRT-2 volt az első olyan kontingens,
amely elkezdte kialakítani a ma már
általánosnak és megszokottnak tekintett
szervezeti felépítést, s rendelkezett már
a speciális képességek egy részével is.
Ez volt az első magyar vezetésű „nemzetközi"
újjáépítési csoport, hiszen náluk
szolgáltak először horvát, szlovák és
bolgár katonák is. A civil szférát dr. Busztin
György nagykövet, politikai tanácsadó
képviselte, és a feladatokba e váltás
idején kapcsolódtak be először az Igazságügyi
és Rendészeti Minisztérium állományába
tartozó rendőrök, akik az afgán
rendőri és biztonsági erők kiképzésében
vettek részt.

Visszatérve a kezdetekre, Szabó ezredest
kiérkezése után a PRT-1 parancsnoka,
Zsigmond Kálmán ezredes
bemutatta a felelősségi területén lévő
afgán tartomány „nagy négyesének" –
a kormányzónak, a rendőrfőnöknek, a
biztonsági erők parancsnokának, valamint
a Sura (tartományi gyűlés) vezetőjének.
Az ilyen aktus korántsem protokolláris.
Az addig kialakított kapcsolatok
átadásáról, a feladatok folytatásának
szavatolásáról, a kölcsönös bizalom
megteremtéséről szólt ez a találkozó is.
(Szinte valamennyi eddigi PRT-parancsnok
elmesélte: csaknem minden
alku kérdése Afganisztánban. Tudták,
ha egy tartományi vezető egy beruházáshoz
segítséget kér, akkor a katonák
biztonságáról is gondoskodik. S nemcsak
ott, hanem máshol is – egészen a
következő alkuig.)

Mindezen ismereteket Szabó ezredes
is a műveleti területen sajátította el. No,
meg ahogy mondja, az akkor már jól
működő CIMIC háttéranyagaiból, valamint
a PRT-k számára összeállított, hadszíntérismeretet,
vallási, kulturális és
egyéb szokásokat bemutató kézikönyvből.

S ha már a biztonság kérdésénél tartunk:
a PRT-2-nek szerencséje volt ezen
a területen is. Mandátumuk idején megnyugodtak
a kedélyek a tartományban, s
a PRT-1 ellen intézett kilenc támadással
szemben ők „csak" egyet kaptak. De
később erről a támadásról is kiderült,
hogy vis maior volt, a támadók valójában
összetévesztették az egyenruhákat.
Persze a kontingens biztonsága nem csak
ezen múlott. A katonai biztonsági és felderítő-,
valamint tűzszerész-szakemberek
tevékenységével, illetve a szisztematikus
közelbiztosító és nagyobb terepszakaszokra kiterjesztett járőrözésekkel,
a jelenlétet demonstráló (az afgán
biztonsági erőkkel közösen üzemeltetett)
ellenőrző-áteresztő pontok működtetésével
tudatták a potenciális támadókkal:
„itt vagyunk, figyelünk – meg se
próbáld!" Többek között ennek is köszönhető,
hogy mission teamjeik biztonságosan
eljuthattak a tartomány legeldugottabb
járásaiba, falvaiba is, így betölthették
hivatásukat,
a lakosság segítését.

A minden PRT által
folytatott felújítások,
építések, kútfúrások és egyéb beruházások
mellett Szabó ezredeséknek két kiemelkedő,
a PRT-2-höz köthető projektjük
volt. Az egyik a Baghlan járásban található
nagymecset tetőszerkezetének felújítása,
a másik pedig egy harminc kilométer
hosszú vízvezeték általuk megkezdett
(a PRT 3. és 4. váltásának idején is
folytatott) kiépítése volt. Az első feladat
azért volt jelentős, mert a helyi lakosság
látta, hogy keresztény
(magyar) katonák
hoztak használható
állapotba egy
mecsetet. Bár vallási
kérdésekről nem
esett szó a projekt
során, mégis nagyon
respektálták a gesztust.
A vízvezeték
építése pedig a nemzetközi
összefogás
miatt maradt emlékezetes:
a magyar
beruházás sikeréhez
nagyban hozzájárultak
a német hadsereg
CH–53-as helikopterei,
amelyek a vezetékeket
szállították
fel a hegyekbe.

A PRT-1 tapasztalatai után kézenfekvő
volt a kérdés: mennyivel volt jobb a
helyzetük más – fegyverzet, felszerelés,
elhelyezés stb. – területeken?

„Sokkal – mondja a volt parancsnok
–, hiszen elődeink megteremtették számunkra
az alapvető élet- és munkakörülményeket,
bevezettek bennünket a
tartomány életébe, s megkezdték a munkát.
Csak a vízellátásunk jelentett némi
kezdeti kényelmetlenséget, mivel a helyi,
fertőzött víz miatt eleinte lajtos kocsikból
jutottunk iható vízhez. No, meg
a tábor konyháján dolgozó indiai és a filippínó
szakácsaink «áldásos» tevékenysége.
Az első problémát megoldottuk
egy új kút fúrásával, a szakácsainknak
pedig megtanítottuk, hogy a pörköltbe
nem illik a fahéj…"

Visszatérve
komolyabb kérdésekre, azt is megtudom,
hogy a PRT-2 idején a kedvező
biztonsági helyzet miatt elegendőek voltak
a páncélozatlan, ám ballisztikus takaróval
(kevlárbetétes ponyvával) ellátott
terepjárók. A kézifegyverek, géppuskák,
mesterlövész- és rombolópuskák,
valamint a BTR–80A páncélozott
szállítójárművek 30 milliméteres gépágyúi
pedig elégséges elrettentő és védelmi
erőt képviseltek. Éjjellátó képességgel
(sisakra szerelt éjjellátó készülékkel)
már ők is rendelkeztek, a fegyverek
éjszakai célzóberendezései pedig
azért nem hiányoztak nekik, mert alaprendeltetésükben
nem szerepelt éjszakai
harctevékenység.

A PRT-2 parancsnoka zárszóként még
hozzáteszi: jó iskola volt ez a misszió.
Megtanulták tolerálni a vallási különbségeket,
a más kultúrákat, valamint az európaitól
nagyon is eltérő mentalitást. S
megtanulták azt is, hogy az átlagember
roppant hálás minden segítségért, ugyanakkor
nem mindenki gondolkodik így: a
kontingensnek hat hónapon keresztül, a
nap huszonnégy órájában kellett készen
állnia az ártó szándékok elhárítására.

Szabó Béla

Fotó: MH PRT-2

Forrás: Magyar Honvéd 2012. október

(Folytatjuk!)