Siker és gyász

Az MH PRT első három kontingense változó, de az afganisztáni viszonyok között elfogadható biztonsági körülmények közepette, váltakozó intenzitású, többnyire figyelmeztető jellegű támadásoknak kitéve látta el szolgálatát.
A negyedik váltás azonban már egy tálib offenzíva kezdetére érkezett a műveleti területre: a mandátumuk alatti, szinte folyamatos támadások során két tűzszerészük, Kovács Gyula (posztumusz hadnagy) és Nemes Krisztián (posztumusz őrnagy) hősi halált halt.

Az MH PRT – Simon Attila ezredes
és Sándor Tamás alezredes által
vezetett – negyedik váltása akkor
kezdte meg szolgálatát a műveleti
területen, amikor a tálib erők addig nem
látott méretű és intenzitású támadásba
lendültek szinte az ország egész területén.

„Műveleteik méreteit jól jellemzi az a
tény is, hogy az ISAF minden, az afganisztáni
helyzet normalizálásában részt
vevő országtól csapaterősítést kért, az
Amerikai Egyesült Államok pedig arra
kényszerült, hogy az Irakból kivont erőit
az otthoni pihentetés helyett azonnal
Afganisztánba vezényelje" – érzékelteti a
helyzetet Sándor Tamás ezredes, az MH
34. Bercsényi László Különleges Műveleti
Zászlóalj parancsnoka, aki a negyedik
váltás mandátumának második felében
látta el a parancsnoki teendőket.

„A háború legrosszabb évei
kezdődtek ekkor" – mondja a parancsnok.
„Az északi régióban, így Baghlan
tartományban is radikálisan megváltozott
a helyzet. Míg a tálibok eddig jobbára
a déli, délkeleti országrészből kiszorított
(kivont) erőik pihentetésére,
felkészítésére használták a térséget, addig
a «tavaszi offenzíva» részeként e tartományban
is komoly támadásokba lendültek."

Ilyen körülmények közepette az MH
PRT negyedik kontingensének is változtatnia
kellett szinte minden területen.
Az átadás-átvételi procedúra lezárása
után, a radikálisan megromlott biztonsági
körülmények miatt nem tudtak
ugyanis azonnal nekilátni alaprendeltetésük
ellátásához, a fejlesztési projektek
továbbviteléhez és újak indításához.

„Először is fel kellett mérnünk, mivel
is állunk szemben, milyen a tartomány
általános és biztonsági helyzete,
hol, mire számíthatunk, s a lakosság mit
vár el tőlünk" – teszi hozzá Sándor Tamás.
Ennek érdekében úgy határoztak,
hogy az első két hónapban – a biztonságos
térségekben folytatott klasszikus újjáépítési
tevékenység végzésével együtt
– a Force Protection (FP, erők védelme)
-század járőreinek intenzív alkalmazásával
felderítik a tartományt, annak minden
járását – azokat is, ahová eddig még
nem jutott el a PRT. A második
lépcsőben, egy hónapos intervallumban
– rövid, célirányos és hatékony CIMIC-projektek
végrehajtásával együtt – felkészültek
saját, a biztonsági helyzetet
stabilizáló műveleteik végrehajtására.

Mindezen feladatok roppant nagy
erőfeszítéseket és felkészültséget igényeltek
a kontingens minden egyes katonájától.
(Szerencsére a PRT-4 FP-századát
a különleges műveleti zászlóalj,
valamint az MH 25/88 Könnyű Vegyes
Zászlóalj harcedzett, Irakot, a Balkánt
és Afganisztánt is megjárt katonái alkották.)
Ahhoz, hogy a tartomány legeldugottabb
járásaiba, falvaiba is eljussanak,
változtatni kellett az FP-járőrök,
valamint a mission teamek (MT) alkalmazási
módszerein is. Tekintve a jelentős
ellenséges tevékenységet, valamint
a gyakorlatilag utak nélküli, hatalmas távolságokat, többnapos járőrözéseket
kellett végezniük az addig megszokottnál
jelentősebb erőkkel. Alapvetően
azt a módszert követték, hogy
nagyobb (50–60 fős) erővel kitelepültek
egy-egy járási központba, igénybe
véve az afgán rendőrség támogatását és
infrastruktúráját, majd onnan indítottak
FP-járőröket és mission teameket a falvakba.
Fokozták a jelenlétet demonstráló
és a biztonságot fokozó tevékenységüket
Pol-e Khomriban is, egyebek
mellett rendszeresen járőröztek a városban
– éjszaka is.

Az ISAF Északi Regionális Parancsnoksága
(RC North) is „magasabb sebességbe"
kapcsolt, egymást követték a
műveleteik, amelyekbe bevonták a PRT-4-et is. (Volt olyan hónap, amikor a sajátjaikon
túl egy felderítő- és két biztonsági
műveletben is részt vettek a magyar
PRT katonái.)

De, mint Baghlan tartomány „házigazdáinak",
más irányú feladataik is voltak:
logisztikai és egyéb hátteret is biztosítaniuk
kellett az ISAF erőinek tevékenységéhez.
Így szorosan együttműködtek a közelben települt német
OMLT-vel (Operational Mentoring and
Liaison Team – műveleti tanácsadó és
összekötő csoport), az ugyancsak német
különleges műveleti csoportokkal, az
amerikai Police Mentoring Teammel
(PMT – rendőri tanácsadó csoport), valamint
a norvég gyorsreagálású századdal.
E műveletek során több célszemélyt
is elfogtak, felszámoltak számtalan illegális
fegyver- és robbanóanyag-raktárat, s fokozatosan szorították ki a térségből
az ellenállókat.

Tevékenységük sikerét mi sem jellemzi
jobban, mint hogy Kaftar – az északi
régió egyetlen női hadura (hadúrnője?),
tapasztalva, hogy rendszeres műveleteikkel
gyakorlatilag semmilyen mozgásteret
nem hagytak számára – sem az afgán
hadseregben, sem a rendőrségben
nem bízva, a PRT-4-nek adta meg magát.

Persze az ördög a részletekben rejlik:
mindez csak így leírva tűnik egyszerűnek.
Az összes járásba való eljutás
többek között azt is jelentette, hogy
állandó ellenséges tevékenység közepette,
háromezer méternél is magasabb
hegyeken kellett átkelni, a műveletekkel
párhuzamosan végezniük kellett (és
sikeresen végezték is) az újjáépítési tevékenységüket
úgy, hogy sokszor kerültek
igencsak forró helyzetekbe. Egy
alkalommal például egy mission teamjük
– tizenöt katona, három páncélozott
Mercedes terepjáróval – Andarabban
végezte szokásos (az újjáépítést segítő)
tevékenységét, amikor a tálibok „megüzenték":
ez a járőr nem fogja elhagyni
a térséget, megsemmisítik. A már említett
német, amerikai és norvég szövetségesek
segítségével, valamint saját
erőivel a PRT-4 pillanatok alatt felállított
egy közel kétszáz fős alkalmi harci köteléket,
és elindultak az MT kiszabadítására.
Afganisztánban semmi sem marad
titokban: még félúton járt a kötelék, amikor a tálibok – tudomást szerezve a
roppant komoly erőről – újra üzentek:
álljanak meg ott, ahol vannak, mert
„meggondolták magukat", sértetlenül
útjára engedik az MT-t. Állták a szavukat,
sőt, saját kísérettel ők maguk szavatolták,
hogy biztonságban elhagyhassa
az MT a térséget.

A műveleti területen, háborús viszonyok
közepette a legjobb felkészültség,
felszerelés és fegyverzet sem biztosíték
arra, hogy mindig, minden körülmények
között meg tudjuk óvni saját erőinket.
A mindenkori PRT-nek − az eddig már
megismert feladatrendszere mellett − más
feladata is van: a felelősségi területén
neki kell biztosítania az ISAF-erők szabad
mozgását. Baghlanban ez azt jelenti,
hogy Afganisztán két legforgalmasabb
(észak-déli és kelet-nyugati) főútvonala
tartományi szakaszán kell a nap minden
percében biztosítani a zavartalan és biztonságos
forgalmat. Vagyis folyamatos
jelenlét-demonstráló és felderítő járőrözést,
valamint az improvizált robbanószerkezetek
(IED) telepítésének megakadályozását,
illetve a felfedettek hatástalanítását
igényli a feladat.

Mint később kiderült, ezzel az ellenség
is tisztában volt, ezért elsőrangú célpontnak
tekintette a magyar tűzszerészek
semlegesítését, kifejezetten „vadásztak
rájuk". Mindkét tűzszerész úgy
vesztette életét, hogy feladatuknak megfelelően
kimentek egy bejelentett, a főútnál
telepített IED hatástalanítására, ám
minden biztonsági intézkedés (útzár,
biztosítás, az előírt terület kiürítése stb.)
ellenére a robbanótölteteket (vagy a másodlagos
IED-t) távirányítással akkor
robbantották fel, amikor csak a magyar
tűzszerész tartózkodott mellette.

„Az egymást alig egy hónappal követő
két halálos merénylet, bajtársaik
elvesztése nagyon megrázta a kontingenst
– emlékszik vissza Sándor ezredes
–, főleg azért, mert tudták, hogy ők
mindig, minden tőlük telhetőt megtettek
egymás biztonsága érdekében. De
tudták azt is, hogy a gyásszal együtt élve
is folytatniuk kell tevékenységüket
– s tették is dolgukat."

A katonai vezetés is „lépett": látva a
drasztikusan romló biztonsági körülményeket,
többek között tizenegy páncélozott
HMMWV terepjáróval erősítette meg
a kontingenst, és az itthoni felkészítésben
– külföldi szakértők bevonásával is –
kiemelten foglalkoztak az IED-k felderítésének,
megsemmisítésének, hatástalanításának
módszertanával.

Összegezve a PRT-4 tapasztalatait,
Sándor Tamás ezredes elmondta, hogy
még ilyen körülmények közepette is
folytatni tudták az elődeik által megkezdett
projekteket, s ők is kezdtek újakat,
de nagyon nehéz volt a helyzetük,
mert az elsődleges feladat mindezen tevékenységek
biztonsági feltételeinek
megteremtése, nemegyszer pedig a saját
erők megóvása volt. És sajnos – tette
hozzá – ők maguk s a közvélemény is
először kényszerültek szembesülni azzal
a ténnyel, hogy ez a szerepvállalás
halálos áldozatokkal is járhat.

Szabó Béla

Fotó: MH PRT-4

Forrás: Magyar Honvéd 2012. november

(Folytatjuk!)