Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Táborvédelmi gyakorlat Kabulban

Szöveg: MH KNR ŐBK 2. kommunikációs tiszt |  2013. szeptember 20. 10:49

A Kabul Nemzetközi Repülőtér (KAIA) biztonságát őrző magyar katonák nemrég táborvédelmi gyakorlaton vettek részt.

A rendszeres gyakorlások célja, hogy a hadszíntéren esetlegesen bekövetkező incidensek – például rakétatámadás, öngyilkos merénylet a kapunál, tűzeset, gyanús csomag a tábor területén – kezelésében minden résztvevő elsajátítsa az eseményekre való pontos reagálás elemeit. Az ilyen jellegű gyakorlatok során lehet az együttműködést erősíteni, a KAIA Force Protection (Erők védelme) elemei, a ROLE III kórház egészségügy állománya, illetve a tűzoltók között, akik a mindennapok során külön dolgoznak, azonban ilyenkor az eltérő feladatú csoportoknak közösen kell megoldaniuk a problémát.

A számos közreműködő miatt a mostani gyakorlatot akár egy „többnemzeti gyakorlatnak" is lehetett tekinteni, hiszen a magyarok mellett franciák, lengyelek, románok, amerikaiak, portugálok és afgánok is részt vettek benne. 

1595960177

Az első feladat során robbanóanyagot rejtettek el egy teherautóban, amit az MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens (MH KNR ŐBK) szolgálatot teljesítő katonája, a tűzszerészekkel együttműködve talált meg. A helyszínt azonnal lezárták és a megfelelő személyek értesítését, majd kiérkezését követően megkezdték a robbanóanyag eltávolítását.

Ezzel egy időben egy rakéta becsapódásról érkezett információ a tábor területén található egyik épületből, ahol többen megsérültek. Az azonnali reagálású erők lezárták a területet és a helyszínre érkező tűzoltók megkezdték az épület átvizsgálását, a keletkezett tűz eloltását, valamint az egészségügyi szolgálattal együttműködve a sérültek kimenekítését, ellátását. Az alájátszók az MH Nemzeti Támogató Elem hetedik váltásának tagjai voltak, akik sérültként és járművezetőként is segítették a gyakorlást.

1595960177

„A gyakorlat tervezésekor az aktuális veszélyfigyelmeztetéseket figyelembe véve alakítottuk ki a forgatókönyvet és fogalmaztuk meg, hogy kifejezetten mely területekre kell koncentrálni. A begyakorlás összességében eredményes volt, az előforduló hibákat természetesen feldolgozzuk, értékeljük, és amin szükséges azon változtatni fogunk. A nemzetközi környezetben megszerzett tapasztalatokat katonáink természetesen később is kiválóan tudják majd használni" – mondta Deme László alezredes, aki a kabuli repülőtér hadműveleti főnökeként a gyakorlatok tervezésében és szervezésében aktív szerepet vállal.