Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pénteken elhagyhatja a kórházat a honvédelmi miniszter

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. szeptember 20. 10:52

Pénteken elhagyhatja a budapesti Honvédkórházat az előző nap autóbalesetet szenvedett Hende Csaba honvédelmi miniszter – mondta Szabó István mérnök dandártábornok, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka szeptember 20-án, pénteken az M1 Ma Reggel című műsorában.

Ismertetése szerint a csütörtökön mentőhelikopterrel a kórházba szállított miniszter vállsérülését még csütörtök este ellátták, az éjszaka nyugodtan telt, így pénteken elhagyhatja a kórházat.

A Honvédkórházba ugyancsak mentőhelikopterrel beszállított másik súlyos sérült – vélhetően a balesetet okozó autó sofőrje – zárt hasi sérülést szenvedett. A fiatal férfi állapota szintén stabil, de őt még megfigyelésre még bent tartják. A parancsnok azt mondta: valószínűleg a biztonsági öv nyomta meg a férfi hasát.

Hende Csaba péntek reggel Facebook-oldalán közölte, hogy jobban van és mint írta, „remélhetőleg néhány nap múlva minden visszatérhet a megszokott kerékvágásba".

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata azt közölte, hogy a minisztert szállító autó a Szécsény és Hollókő közötti 2122-es úton ütközött össze egy másik kocsival csütörtökön délután 5 óra körül, a balesetet az első információk szerint nem a minisztert szállító autó okozta. A balesetben öten sérültek meg.

1595960178

Szabó István mérnök dandártábornok csütörtök este a Honvédkórházban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a minisztert és a balesetben részt vevő másik autó sofőrjét is stabil állapotban vették fel, őket mentőhelikopterrel vitték a baleset helyszínéről a budapesti intézménybe.

A Honvédelmi Minisztérium csütörtök este azt közölte: a honvédelmi miniszter autójának vezetőjét és másik utasát közúton ugyancsak a budapesti Honvédkórházba szállították kivizsgálásra. Az MTI értesülése szerint az autóbaleset ötödik sérültjét, az autóbalesetet feltehetően okozó raliautó navigátorát a balassagyarmati Kenessey Albert Kórház traumatológiai osztályán ápolják súlyos sérülésekkel.

A minisztérium közleménye szerint Hende Csabát csütörtökön délután érte baleset miközben Szécsénybe, egy lakossági fórumra tartott. A minisztert szállító gépjármű a közlekedési szabályoknak megfelelően, a megengedett sebességhatárt betartva közlekedett, amikor egy kanyarban a sávjukba áttérő autóval ütköztek frontálisan a Szécsény és Hollókő közötti útszakaszon.
Hende Csaba honvédelmi miniszter következő napokra előzetesen megszervezett programjait át kellett tervezni. Eredeti programja szerint a tárcavezető pénteken Ostravában a cseh védelmi minisztérium egy konferenciáján tartott volna előadást.

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI