Az életmentés koreográfiája

Miből áll a MEDEVAC képesség?

Dajka Attila: Ahogyan azt az angol elnevezés, a Medical Evacuation is mutatja, ez az egészségügyi kiürítés képessége. Ha pontosak akarunk lenni, ilyen formában a szárazföldi egészségügyi kiürítést jelenti és amivel mi az EUFOR-ban foglalkozunk, az a légi része, az AIREVAC. Az alegységhez tartozik a hajózó személyzet – beleértve a pilótát és a csörlőkezelőt, vagyis a fedélzeti rendszerkezelőt –, a repülőműszaki állományt, illetve az orvosokat és az őket segítő paramedikusok.

dr. Forgács Levente: A feladatunk a misszióhoz tartozó katonák egészségügyi szempontból történő kiürítése során az adott katona állapotának stabilizálása, elsődleges ellátása. A körülményektől függ, hogy ezt helyszíni leszállással, vagy éppen csörlőzéssel végezzük. A paramedikus elnevezést Magyarországon a nemzetközi gyakorlat alapján vezettük be, hiszen ez egy Európa-szerte és az Egyesült Államokban egyaránt használatos fogalom. A honvédségen belül a paramedikus egyfajta szárnysegéd, akinek az elsődleges feladata az orvos munkáját segíteni és kiszolgálni, azonban – mivel egy rendkívül jól képzett állományról van szó –, a kint lévő kollégák zöme saját maga is el tudna látni sürgősségi eseteket.

Milyen összetételű az AIREVAC-os csapat? Jól tudom, hogy rotálódnak is?

D. A.: A hivatalos nevünk EUFOR Helikopter Alegység, a nemzetközi elnevezésünk pedig Aviation Detachment (AvDet), amiben két, egymást folyamatosan váltó – egy orvosból és egy paramedikusból álló – egészségügyi csoport van, a csapat légierős részébe pedig a hajózó és a repülőműszaki állomány, valamint egy adminisztrátor tartozik. Az egyéves missziót valóban több váltással tervezzük, ráadásul nem is egyszerre, mert a hajózó és műszaki személyzet mindig háromhavonta vált, az egészségügyi viszont akár havonta is, ami nagyban függ a hazai feladatoktól is.

Milyen légi eszközökkel látják el a feladatot?

D. A.: Alapvetően egy speciálisan erre a célra felkészített H145M típusú helikopterrel. Ebben többek között megtalálható az orvosok által előkészített egészségügyi felszerelés, hordágy, illetve a csörlőberendezés, amely szükség esetén lehetővé teszi a leszállás nélküli sebesültellátást és kimentést. Hozzá kell tenni, hogy az EUFOR Althea műveletben a magyar légierő három eszközzel vesz részt, két H145M és egy Mi-17 típusú helikopterrel. Egy úgynevezett tömeges sérüléssel járó esemény (Mass Casualty – MASCAL) esetén természetesen mindhármat be tudnánk vetni a táborban szolgáló többi orvossal a fedélzetükön, viszont a másik két eszköz alapvetően csak szállító feladatokra van előkészítve.

F. L.: Itt is visszaköszön a paramedikusok felkészültségének jelentősége, hiszen hasonló helyzetben a kis létszám ellenére szét tudnánk válni és egyszerre több sérültet is el tudnánk látni.

Mennyivel másabb a polgári légimentés, mint a katonai?

F. L.: A civilek helikoptere kisebb, hiszen ők a H135-ös típust használják, illetve nem rendelkeznek csörlő berendezéssel. Maga az ellátás viszont ugyanazokra a szabályokra épül, a felkészítésünk is a bevonásukkal és segítségükkel zajlott.

D. A.: Jelentős különbség az is, hogy ők éjszaka nem dolgoznak, mi viszont éjszaka is riaszthatók vagyunk, ennek megfelelően rendelkezünk az adott feladat ellátáshoz szükséges eszközökkel, például éjjellátó képességgel.

Mik voltak a felkészülés legfontosabb állomásai?

D. A.: Meg kell jegyezni, hogy MEDEVAC – és AIREVAC – képességünk mindig is volt, hiszen például a lőtereken végzett robbantásokkor és más, a tűzszerészek által végzett veszélyes tevékenységnél korábban is szükség volt ránk. Az ehhez a misszióhoz szükséges tapasztalatok megszerzése viszont az EUFOR saját, Quick Response 2022 elnevezésű gyakorlatán kezdődött meg, amelynek már kifejezetten az volt a célja, hogy felkészítsen minket arra, ami itt vár ránk az egyéves szolgálat alatt. A felkészülés onnantól folyamatos volt, otthon és külföldön is zajlott, hiszen magashegyi kiképzéseink is voltak Horvátországban, illetve a Quick Response gyakorlaton 2023-ban is részt vettünk. A kiutazás időpontjához közeledve az egészségügyi személyzet többször eljött hozzánk a szolnoki helikopterbázisra, hogy a csörlést is begyakoroljuk, mert arra a korábbi gyakorlatok alatt nem volt szükség.

Volt, ami különösen nagy kihívást jelentett?

D. A.: Pont az összeszokás, összekovácsolódás, hiszen mi tudjuk, hogyan kell repülni, az egészségügyisek tudják, hogyan kell ellátni a sérültet és életet menteni, de a két területnek az összekapcsolása, a közös eljárások kialakítása, hogy szó nélkül is, csupán jelekből, jelzésekből értsük egymást, ez volt a legnehezebb feladat. Az viszont hatalmas előny, hogy a kint lévő katonaorvosok egy része otthon a polgári légimentésben is dolgozik.

F. L.: Nekünk teljesen új impulzus volt ezeket a jeleket megtanulni és megszokni. Nemcsak az a fontos, hogy mit mutatunk, hanem az is, hogy mikor, illetve figyelni kell arra is, hogy a jel elég nagy legyen, lássák a fedélzeten is pontosan, mit is szeretnénk. Emellett a csörlés elsajátítását tudnám még kihívásként említeni, hiszen nagy körültekintést igényel a beteget és magunkat is megfelelően és biztonságosan beakasztani. Ebben segít a két szakma közötti legnagyobb hasonlóság; sietni sokszor kell, viszont kapkodni sosem szabad.

D. A.: Nagyon bonyolult és speciális az a mozdulat is, amellyel a felcsörlőzött orvost és a hordágyat beforgatják a helikopter utasterébe, mindig látszik a végrehajtáson a profizmus. Van az egésznek egy szép koreográfiája...

Mikor jön el az a pont, amikor az önök szakértelmére szükség van?

D. A.: Két esetben; ha a sérültet szárazföldön nem lehet megközelíteni, illetve, ha annyira súlyos vagy sürgős a helyzet, hogy légi szállításra van szükség. Minden csapattal kimegy ugyanis legalább egy olyan katona, akinek van bizonyos szintű egészségügyi felkészítése, azaz harctéri életmentő képesítése. Ha az eset meghaladja az ő kompetenciáját, akkor ahhoz már mindenképpen kell orvos a helyszínre.

F. L.: Súlyos állapotú beteg, időkritikus kórkép esetén mindenféleképpen egészségnyereséget jelenthet a mi riasztásunk. Jelen esetben a csörlési képességet is fontos megemlíteni, ezt ugyanis úgy alakítottuk ki, hogy nem kell kompromisszumot kötnünk, minden eszközünket a beteghez tudjuk juttatni csörlőzés esetén is.

Műveleti területen hogyan győződnek meg arról, hogy biztonságos a terep?

D. A.: Bosznia-Hercegovinában elég sok akna van még a mai napig. Az előttünk itt szolgáló osztrák EUFOR Helikopter Alegységek összeállítottak egy katalógust azokról a leszállóhelyekről, amelyeket rendszeresen ellenőriz az EUFOR magyar tűzszerész csoportja, tehát biztonságosak. Kizárólag ezekre a helyekre tehetjük le a helikoptert, valamint a szilárd burkolatú utakra, egy esetleges közúti baleset esetén. Végső esetben akár olyan területen is leszállhatunk, amelyen látszik, hogy valamilyen mezőgazdasági tevékenység folyik rajta, de ennek azért megvan a kockázata. A katalógusban egyébként is meglehetősen sok hely van kijelölve, öt kilométeres körzetben biztosan talál az ember egyet.

Van olyan harctéri sérülés, amely leggyakrabban előfordul?

D. A.: Ez egy békés országnak számít, nincsenek harccselekmények, ezért nem jellemző a harctéren egyébként leggyakoribbnak számító lőtt seb. Sokkal valószínűbb, hogy a hegyes terepen megsérült túrázók szorulnak a segítségünkre. Ezekben az esetekben, mivel civilekről van szó, a riasztás a helyi hatóságokhoz fut be, és onnan kap az EUFOR parancsnoka hivatalos felkérést a MEDEVAC-ra.

F. L.: Elsősorban belgyógyászati és traumás sérülésekre készülünk. Utóbbiak között el lehet különíteni az izolált traumákat, mint egy lőtt seb, valamint a politraumákat, amilyen egy robbantás általi sebesülés. Ezeknél érdemes azzal számolni, hogy nem csak egy sebterület, egyetlen repesz általi sebesülés van.

Amióta kint vannak, volt már éles bevetésük?

D. A.: Még nem, viszont nagyon jól működik a rendszer, hogy úgy mondjam, egyáltalán nincs porszem a gépezetben. Teljességgel meg vagyok arról győződve, hogyha a körülmények megfelelőek, ezzel a csapattal bármilyen bevetés sikerre van ítélve.

F. L.: Célunknak mindenképp azt tűztük ki, hogy a honi légmentés magas színvonalát képviseljük műveleti területen is, kiegészítve a katonai specifikumokkal. Ezért is vettünk részt számos képzésen, és itt, a műveleti területen is szinte folyamatosan 100 százalékon tartjuk a készültségi szintünket gyakorlatokkal.

Végül árulják el, önök számára mit jelent ez a misszió?

D. A.: Én elsősorban a kihívást kerestem benne, ami minden külföldi szolgálatteljesítésre igaz. A légimentéshez nagyon kötődöm, otthon is számos éles feladatban részt vettem. Különleges dolognak tartom, hogy egy ember egy légi eszköz segítségével meg tudja menteni valakinek az életét. Emellett nagyon szeretem a nemzetközi környezetben más nemzetekkel való együttműködés sajátos szépségét, valahogy rugalmasabb és gördülékenyebb a feladatvégrehajtás.

F. L.: Egészségügyi szempontból kicsit más a helyzet, hiszen az állomány nagyon szigorú szűréseken esik át a missziós szolgálat előtt, így sokkal kevesebb a dolgunk, mint otthon intenzíves orvosként. Tehát alapvetően mindenki egészséges, ettől függetlenül folyamatosan számolnunk kell egy hirtelen sérüléssel vagy betegséggel, ezért nagyon fontos, hogy gyakorlatban maradjunk. Más szempontból rendkívül érdekes a külföldi kollégáktól arról hallani, hogy más seregekben, vagy akár a civil életben hogyan működik az egészségügyi ellátás, rengeteg tapasztalatot lehet ezáltal szerezni. Az EUFOR Helikopter Alegységben, Bosznia-Hercegovinában töltött idő a későbbi műveletek során is nagyon hasznos lesz majd.