Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A „fehér lovag” Tuzlában

Szöveg: Hankóczi Gergely őrnagy |  2012. június 29. 10:33

A bosznia-hercegovinai békefenntartó misszió, az EUFOR műveleti eleme, a Többnemzeti Zászlóalj (Multinational Battalion – MNBN) alárendeltségébe tartozó századok júniusban a tömegkezelési műveletek begyakorlását kapták feladatul az elöljárótól.

1595937958
A magyar műveleti század – a zászlóalj többi századával együtt – június 18–21. között Tuzlában a „WHITE KNIGHT", azaz fehér lovag fedőnevű gyakorlaton bizonyíthatta be a zászlóalj parancsnokának, hogy felkészült a feladatokból.

A gyakorlat első napján a század áttelepült Tuzlába és elfoglalta a kijelölt körletét, majd megkezdte a felkészülést a feladatok végrehajtására.
A második nap reggelén az egészségügyi személyzet hajtott végre helikopteres mentést, majd a század rendezvénybiztosítási és speciális tömegkezelési eljárásokat gyakorolt be.
A gyakorlat harmadik napján a zászlóaljat egy fiktív rendezvény biztosítása miatt vetették be, amely során a  helyi erőket kellett megerősíteni. Az utolsó feladat pedig egy szimulált helikopter-baleset utáni mentés volt.

A gyakorlatot követő értékelésében a zászlóalj parancsnoka elmondta: a helikopter-baleset szimulálására azért volt szükség, hogy a katonák megtapasztalják; váratlan helyzetek bárhol és bármikor előfordulhatnak. Értékelését azzal zárta, hogy elégedett volt a látottakkal.

1595937958

 Fotó: MH EUFOR Kontingens