Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Adni öröm

Szöveg: Papp Béla főhadnagy |  2013. szeptember 19. 9:28

Felemelő eseményen van túl az MH KFOR Kontingens kilencedik váltása. Szeptember elején az LMT, azaz a Megfigyelő és Összekötő Csoport segítségével és szervezésében, Dudás Ferenc hadnagy, a kontingens református tábori lelkésze átadta a rászorulóknak a Magyarországról küldött ajándékokat.

A segélycsomag – amit főként a gyerekeknek szántak – iskolai tanszereket, több száz karkötőt, hajráfot, hajcsatot, nyakláncot, különböző plüss figurákat tartalmazott.
A gyűjtést Magyarországon az MH 5. Bocskai István lövészdandár református tábori lelkésze, Sajtos Szilárd százados szervezte meg. Az ajándékokat a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Dorcas Aid Hungary és a Történelmi Vitézi Rend adományozta.

1595960152

A csomagok szétosztását a magyar Összekötő és Megfigyelő Csoport hosszas szervező munkája előzte meg, hiszen meg kellett találni azokat, akik leginkább rászorulnak az ajándékokra. A döntés végül a magyar LMT felelősségi körzetében, Podujevóban elhelyezkedő „Kuwait Village" nevű konténerekből kialakított táborra esett. Itt főleg egyedülálló kisgyermekes anyák, valamint olyanok laknak, akik a háború alatt elvesztették szüleiket, családtagjaikat. A tábor furcsának tűnő neve onnan ered, hogy kuvaiti tőkéből építették fel tizennégy évvel ezelőtt.

Az adományokat kézbesítő csoport tagjai – tolmácsaikkal együtt – a délelőtti órákban érkeztek meg a faluba. A gyerekek öröme, a nevetés mind azt mutatta, hogy az adományok jó helyre kerültek. A csoport távozásakor a gyerekek sokáig integettek a KFOR feliratos kisbusz után.