Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Keresztelő missziós területen

Szöveg: Jánosi Eszter hadnagy |  2018. március 1. 8:15

A napokban bensőséges ünnepségre gyűltek össze a koszovói Camp Maréchal de Lattre de Tassigny – ismertebb nevén a Novo Seló-i tábor – szent Kristóf kápolnájában az MH KFOR Kontingens 17. váltásának katonái. Az istentiszteleten két katona is kérte a keresztség szentségének felvételét.

1599182649
A keresztelővel egybekötött istentiszteleten Szabó Ferenc százados, a kontingens evangélikus tábori lelkésze szolgált.  A lelkész a bizalomról beszélt az egybegyűlteknek. A keresztelési ige is erről tanúskodott: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul."  A százados úgy fogalmazott: bizalom nélkül lehet ugyan élni, ám nem érdemes. A keresztséggel az Isten bizalmat szavazott minden embernek.

1599182649
A lelkész feltette a kérdést, hogy vajon mire való a keresztség, vajon milyen többlete van a keresztségnek? „Hiszen látható, hogy a keresztség nem valamilyen mágikus erő, amely távol tartja a veszélyes helyzeteket. Nem óv meg az ellenséges lövedékek, aknák becsapódásaitól. Ugyanolyan sérülékeny, törékeny, halandó emberek maradunk. Igaz mindez a szolgálatot teljesítő katonákra is. Mégis nagy ajándékkal leszünk gazdagabbak a szentség által: Isten kegyelmét birtokolhatjuk. Bármilyen csapás ér minket, bármilyen nehéz döntés elé is kell állnunk, bármilyen tanácstalanok is vagyunk, tudhatjuk: Isten irgalmas jelenlétével mindig számolhatunk" – mondta.

A szertartás után Szabó Ferenc százados Papp János szakaszvezetőnek és Fejes János tizedesnek egy-egy katonai Újszövetséget – benne a keresztelési igével – és egy-egy protestáns énekeskönyvet adományozott.

1599182650
Fotó: Szabados Szilveszter főtörzsőrmester