Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koszovóban a hetedik váltás

Szöveg: Bordás Erika főtörzsőrmester |  2012. augusztus 21. 20:12

2012. augusztus 16-17-én megérkezett az MH KFOR Kontingens hetedik váltásának főereje Pristinába. A repülőtéren Kása István alezredest, az új váltás parancsnokát Polyák András alezredes, a hatodik váltás parancsnoka fogadta.

A hetedik váltás főerőinek megérkezése előtt az előkészítő csoport már egy héttel korábban megkezdte munkáját a műveleti területen. A hatodik váltás állománya felkészülten
várta az utódait: igyekeztek minden tudásukat, tapasztalatukat megosztani az
előkészítő csoport tagjaival.

Miután leszálltak a repülőgépről, a főerők a pristinai Slim Lines tábor felé vették az
irányt, ahol az elkövetkező fél évet fogják eltölteni. A beillesztő foglalkozásokat követően
a katonák elfoglalták szálláshelyeiket a táborban. A következő pár hét nem lesz
könnyű számukra, hiszen be kell fejezni a teljes tábor átadás-átvételét. A műveleti elemnek
pedig fel kell készülnie a műveleti területen történő zárógyakorlat végrehajtására, amivel
teljes értékű tagjai lesznek a KFOR Harcászati Tartalék Zászlóaljnak (KFOR Tactical Reserve
Manoeuvre Battalion).

1595940350