Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

LMT – a megbízható barát

Szöveg: Szabóné Varga Erika zászlós |  2015. november 19. 10:52

A Koszovóban szolgálatot teljesítő Összekötő és Megfigyelő Csoportokat (LMT) „a KFOR misszió szeme és füle” jelzővel illetik: ez a KFOR parancsnok nem-kinetikus erőinek végrehajtó szintje.

1596004235

Rendszeresen találkoznak a közigazgatás, védelmi szektor, biztonsági-, nem-kormányzati és kormányzati szervezetek képviselőivel, vallási vezetőkkel és természetesen a lakossággal. Közreműködésükkel jutnak el az információk, és a lakosságot érintő politikai, gazdasági, biztonsági, vallási és szociális változások a KFOR legfelső szintjéhez, tehát egyfajta hidat képeznek a helyi lakosság és a KFOR döntéshozói között.

A feladatok végrehajtása során elengedhetetlen a bizalom kialakítása és megtartása, valamint a szoros együttműködés a helyiekkel, hiszen a tőlük kapott információk nagyban befolyásolják a KFOR katonák tevékenységét.

1596004235

Az elmúlt három hónapban mindösszesen 32 ezer kilométert tettünk meg, és 150 találkozón vettünk részt. A beszélgetések többségében a közigazgatási vezetők irodáiban, alkalmanként a faluvezetők saját házában történnek, de sok esetben az utcán sétálók állítanak meg beszélgetni.

A felelősségi területen a változások évről-évre szembetűnőbbek. Vidéken az élet a téli hónapokban elég kegyetlen, ezért ebben az időszakban sokan a városba költöznek, azonban nyáron újra visszatérnek, hogy gazdálkodjanak. Egyre több az aszfaltozott út, így könnyebb a falvakból a városba eljutni. Sok család próbál szerencsét külföldön, azonban többségük évente többször is hazalátogat, hiszen gyökereik Koszovóhoz kötik őket.

Bármerre is visz utunk a járásban, mosolygós arcok és integető emberek kísérnek bennünket. Ez nagyban köszönhető az évek alatt kialakított bizalomnak. E bizalmat pedig kötelességünk megtartani, őrizni és tovább erősíteni.

1596004236