Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar katonák segítségnyújtása Koszovóban

Szöveg: Korom Grácia hadnagy |  2016. június 13. 15:18

A koszovói gyerekek oktatási feltételeinek javításában segítettek Koszovóban, a NATO-főparancsnokságon szolgálatot teljesítő magyar katonák.

1596015070

A KFOR (Kosovo Force) egyre nagyobb hangsúlyt fektet a non-kinetikus, azaz a nem harcoló képességekre, amelynek egyik legnagyobb láthatósággal bíró eleme a CIMIC (Civil-Military Cooperation – civil-katonai együttműködés) tevékenység. A civil-katonai együttműködés egy eszköz a parancsnokok kezében, amely elősegíti a kapcsolatok kialakítását és fenntartását a missziós területeken is.

Egy sikeres katonai misszió kivitelezéséhez és annak elfogadtatásához elengedhetetlen a műveleti terület lakosságának kulturális, szociális szokásainak, történelmének; a terület gazdasági, politikai viszonyainak megismerése. Ezen ismeretek elsajátítása jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a kialakult helyzetet jobban megértve kevesebb konfliktussal vegyünk részt annak rendezésében, a helyzet megoldásában. Az átfogó megközelítést alapul véve, a katonai segítségnyújtás a civil környezet számára a katonai erők elfogadása mellett a helyi lakosság önfenntartó képességének fejlődéséhez is hozzájárul.

1596015070

„Az oktatás a legnagyobb harceszköz, amellyel megváltoztathatjuk a világot" – mondta Nelson Mandela. Az oktatáshoz való jog alapvető és a koszovói feltételeken is lehet még fejleszteni. A tanulási lehetőségek javítása érdekében a KFOR Hatásalapú Műveletek Központja (Joint Effects Centre – JEC) Koszovó egész területén egy átfogó CIMIC feladatot hajtott végre, az MH KFOR Kontingens 14. váltásának szállítási és tárolási kapacitásának segítségével. A feladat megtervezésében és kivitelezésében a kontingens tagjai mellett a JEC alárendeltségében szolgálatot teljesítő magyar katonák is segítettek.

A KFOR költségvetéséből kivitelezett – a nemzetközi és KFOR szabályzóknak megfelelő – CIMIC feladatok tervezése, megvalósítása és a különböző KFOR részlegekkel való együttműködés a magyar katonáknak a civil lakosság szemében történő elfogadását is elősegítik.

1596015071

Fotó: JRD-N