Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megemlékezés és erőpróba Koszovóban

Szöveg: Koós Sándor zászlós |  2015. október 30. 9:22

Embert próbáló kihívással ünnepelték meg a Koszovóban szolgáló magyar békefenntartó katonák az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulóját.

1596003074

Ünnepi állománygyűléssel kezdődött, majd egy 24 órán át tartó futóversennyel folytatódott az október 23-a alkalmából megrendezett események sorozata Koszovóban, a Novo Selo táborban.

1596003074

A nem hétköznapi erőpróbára minden, Koszovó területén jelenleg is szolgálatot teljesítő nemzet nevezhetett maximum 12 fős csapattal. A versenyszabály előírt csapatonként legalább egy női résztvevőt, valamint azt is, hogy első alkalommal mindenkinek minimum egy órát folyamatosan futnia kellett. A fennmaradó időben sem a sorrend sem a futással töltött idő nem volt szabályozva, a cél pedig az volt, hogy minél nagyobb távolságot tegyenek meg a kijelölt futópályán. A helyezési sorrendet a csapattagok összesített teljesítménye határozta meg.

Végül összesen 11 csapat 129 versenyzője állt rajthoz és kezdte meg a 24 Hour Running Challange névre keresztelt erőpróbát.

1596003075

Az összesített eredmények alapján a portugál versenyzők 24 óra alatt 308 kilométert és 175 métert futottak. Ezzel az eredménnyel ők végeztek az első helyen. A magyar Delta század katonáiból álló csapat is nagyon jól szerepelt, 300 kilométer és 605 méterrel másodikként állhattak a dobogóra. Az egyéni rekordot egy dán katona több mint 54 kilométerrel állította fel, de meg kell említeni Varga Sándor főtörzsőrmester teljesítményét is, aki 38 kilométert futott. 

1596003075

Fotó: a szerző felvételei