Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött a váltás

Szöveg: Snoj Péter |  2018. augusztus 22. 13:58

Megérkezett Pristinába az MH KFOR Kontingens soron következő váltásának első szakasza.

1599192013
Noha az MH KFOR Kontingens 19. váltásának – amelynek gerincét az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái adják – kiutazása még csak az elkövetkezendő időszakban fog megtörténni, egy szakaszszintű erő, mondhatni előőrsként már augusztus második felében kitelepült a koszovói Camp Novo Selóba. A most kiérkező állomány elsődleges feladata az lesz, hogy a berendezkedést követően részt vegyen egy, az EUFOR-ALTHEA misszió által szervezett gyakorlaton, amelynek részeként katonáink, az ott szolgáló békefenntartó erők megerősítéseként, a lehető legrövidebb idő alatt áttelepülnek Bosznia-Hercegovinába, a szarajevói Camp Butmirba.

Mivel a jelenleg kint szolgáló – túlnyomórészt az MH 25. Klapka György Lövészdandár kijelölt állománya alkotta – 18. váltás hamarosan befejezi külszolgálatát, a Magyar Honvédség vezetése úgy döntött, hogy a hazainduló kontingens helyett, a féléves külföldi kiküldetésüket rövidesen megkezdő állomány hajtsa végre a feladatot. Koszovóban Csombók János dandártábornok, a KFOR parancsnokhelyettese Horváth Sándor alezredes, a 18. váltás parancsnokának kíséretében köszöntötte a kiérkező katonákat.

1599192013
Fotó: a szerző felvételei