Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Teljes létszámban az MH EUFOR Kontingens

Szöveg: Nagyné Iglódi Márta alezredes |  2019. szeptember 17. 14:01

Hazai készenléti szolgálata után megkezdte féléves szarajevói misszióját a nagyrészt az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, valamint további tizennégy alakulat katonáiból álló MH EUFOR Kontingens 23. váltása. Az EUFOR Többnemzeti Zászlóalj magyar manőver százada hat hónapos hazai készültséget követően veszi át a stafétabotot Ausztriától Bosznia-Hercegovinában, így teljes létszámban vesz részt az EUFOR által végrehajtott feladatokban.

1596068529

Szeptember 6-án állománygyűlésen fogadta Szabó László dandártábornok, az EUFOR törzsfőnöke a műveleti területre kiérkezett magyar katonákat. Rövid köszöntőjében kiemelte: nagy várakozással tölti el a váltás érkezése. Hangsúlyozta: az átadás-átvételi munkák mellett ebben az időszakban már a századnak is komoly feladata lesz, hiszen egy „beugró gyakorlaton" kell bizonyítaniuk rátermettségüket, hozzáértésüket a műveleti képesség elérésére.

„Viselkedésükkel, munkájukkal szűkebb értelemben hazánkat, tágabb értelemben pedig az Európai Uniót képviseljük, amelynek zászlaja ott lobog az alakulat és Magyarország lobogója mellett" – hangsúlyozta Szabó dandártábornok. Kérte, hogy mindenki érezze át az ezzel járó felelősséget, és ennek megfelelően hajtsák végre feladataikat.

1596068530

Szeptember 13-án, az átadás-átvétel befejezését követően Szabó dandártábornok sorakozón köszönte meg a MH EUFOR Kontingens 23. váltás Fogadás Biztosító Részlegének munkáját: Gyurán Gábor őrnagy vezetésével szolgálatot teljesítő magyar katonák megítélése pozitív volt, feladatukat példásan hajtották végre. Kimagasló munkája elismeréseként részére emléktárgyat adományozott.

1596068530

Ezt követően a kontingens parancsnokának, Tamás Gábor alezredesnek sikeres és eredményes munkát kívánt az elkövetkezendő időszakhoz, és meghatározta, hogy példamutató, fegyelmezett magatartással erősítsék a Magyar Honvédség és hazánk hírnevét.

1596068530