Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Teljes műveleti készenlétben

Szöveg: Kozák Piroska százados |  2018. szeptember 29. 7:16

Az átadás-átvétel végrehajtását megelőzően végrehajtotta teljes műveleti készenlét (FOC – Full Operational Capability) gyakorlatát az MH KFOR Kontingens 19. váltása.

1599193886
A kontingens állományának többsége szeptember elején érkezett a balkáni hadszíntérre. Először a kontingens ALPHA százada kezdte meg a felkészülést a vizsgára, amelyre szeptember 12-én került sor a Pristina melletti Vrelo táborban. Ezt követően, szeptember 20-án a zászlóalj BRAVO százada is sikeresen végrehajtotta a gyakorlatot, amellyel a KFOR parancsnokának közvetlen alárendeltségében lévő KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj (KTRBN – KFOR Tactical Reserve Battalion) teljes mértékben felkészültnek bizonyult a műveleti feladatokra.

1599193886
A zászlóalj minden alegysége részt vett volt a vizsgában, hiszen a manőverszázadok tevékenységének hátterében fontos tervezői, hadműveleti, híradó, logisztikai és egészségügyi biztosítás kell, hogy hatékonyan működjön. Ezenkívül jelentős szerepe van a FOC vizsga végrehajtásánál annak is, hogy a tömegkezelési feladatok során az érintett alegységek a KFOR-ban szolgáló más nemzetek katonáival is megfelelően tudjanak együttműködni.

1599193886
A gyakorlatokat teljes mértékben megfelelőre értékelte Horváth Sándor alezredes, a KFOR Kontingens 18. váltásának parancsnoka, aki gratulált a sikeres végrehajtáshoz, és sok sikert kívánt Legoza Bálint alezredesnek, az átvevő kontingens parancsnokának. A zászlóalj készenlétét természetesen megtekintette Csombók János dandártábornok, a KFOR parancsnokának helyettese is, aki a látottak alapján megelégedéssel szólt mind a manőverszázadok állományához, mind a gyakorlatokban részt vevő összes alegységhez.

1599193887
Fotó: a szerző felvételei