Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törzsfőnökváltás a NATO szarajevói parancsnokságán

Szöveg: Dr. Hajós Dezső |  2015. augusztus 28. 15:47

A ünnepélyes keretek között adta át a NATO szarajevói parancsnokságának törzsfőnöki beosztását Molnár Ferenc ezredes utódjának, Kovács Gyula ezredesnek a napokban. A rendezvényen részt vett Giselle M. Wilz dandártábornoknak, a NATO parancsnokság vezetője is.

Molnár Ferenc ezredes beszédében hangsúlyozta: megtiszteltetés volt számára a NATO szarajevói parancsnokságán szolgálatot teljesíteni. Meggyőződése szerint az elmúlt időszakban a törzzsel együttműködve megfelelően reagáltak a kihívásokra, valamint az EUFOR parancsnoksággal történő együttműködést is sikerült új alapokra helyezni.

1595999228

A leköszönő törzsfőnök a rendezvényen átvehette a missziós szolgálatáért járó „NATO non Artical 5 Medal"-t, a beosztásában nyújtott helytállásért pedig a „NATO HQSa Commander Commendation" elismerésben részesült, illetve a „The US ARMY Commendation Medal" kitüntetést is megkapta.

1595999229

Kovács Gyula ezredes beszédében támogatásáról és együttműködéséről biztosította a parancsnokság teljes állományát. Elöljárói bizalmát megköszönve hangsúlyozta, hogy az előtte álló egy év során feladatát a misszióval szembeni elhivatottság és a munkával szembeni elkötelezettség szellemében, a kölcsönös támogatást és konstruktív együttműködést szem előtt tartva kívánja végezni.

1595999229

Fotó: NATO szarajevói parancsnokság