Bosznia-Hercegovinában a helyzet…

Aki nem járt még ott, annak nagyon nehéz lehet elképzelni egy olyan országot, amit úgy határoznak meg, hogy két entitásból, a Szerb Köztársaságból és a Bosznia-hercegovinai Föderációból áll, de még ez sem fedi teljesen a valóságot, hisz van még a független Brčkói Körzet, amit annak idején azért hoztak létre, hogy a Szerb Köztársaság ne ölelje teljesen körbe Boszniát és Hercegovinát – mondja dr. Sticz László vezérőrnagy.

Ebből következően több elnök és mintegy 150 miniszter alkotja azt az államszervezetet, amiben „működik” az ország, hisz az egy állam, két entitás, három államalkotó nemzet okozta nehézség minden egyes olyan hivatalnál tetten érhető, ahol valamilyen szintű politikai vagy állami szintű vezetői tevékenység zajlik. Egy-egy döntéshez mindhárom etnikum egyetértése szükséges, ami rettentően nehéz.

Tapasztalatom szerint konszenzust kialakítani elsősorban magasabb politikai szinteken nehéz. A hétköznapi ember szintjén, de akár helyi polgármesteri vezetői szinten ezek a viszonyok nem érhetők tetten. A hétköznapi ember szeretne boldogan, békében élni, szeretné, hogy a gyermekei ne menjenek külföldre, vagy ha már külföldre mentek, akkor hazajöjjenek. Ők egyszerűen csak a boldogulás útját keresik, és szeretik az országukat. Egyébként azt tapasztaltam, hogy az idősebb generáció nagyon nehezen hagyja el vagy hagyná el az országot.

De még egyszer hangsúlyozom, nehéz fejlődést elérni egy országban, ahol gyakorlatilag minden egyes döntéshez három ember hozzájárulása szükséges, és a három ember három különböző – ha úgy tetszik – vallási, etnikai csoportból érkezik. Ezt nehezen tudja egy olyan ember elképzelni, aki kívülről próbálja tanulmányozni az ország mindennapjait, a működését, mert nem érzi a politikai rendszerben meglévő feszültséget, ahol sokszor a vezetők és a helyetteseik a médián keresztül üzengetnek egymásnak.

Ugyanakkor ennek az ellentettjét is tapasztaltam. A boszniai haderő vezetése példaértékű. Ott a vezérkari főnök és a két helyettese természetesen három különböző etnikumból kerültek ki, de testvérekként tekintenek egymásra. Ők megértették, hogy a bosznia-hercegovinai haderő vezetőiként, ha ők nem integrálják a saját képességeiket és a saját erejüket, ha nem teremtik meg az egységet, akkor nem lesz mérhető eredménye a munkájuknak.

Az világos, hogy az egység megteremtése csak a különböző felek együttműködésével teremthető meg, és itt nemcsak a különböző etnikumok és entitások kooperációjára kell gondolnunk, hanem a helyiek és az EUFOR-misszióban résztvevők együttműködésére is. Hogyan lehet ezt megteremteni?

Valóban, együttműködés és párbeszéd nélkül nem megy semmi, és ezt föl kell ismerni a bosznia-hercegovinai politikai vezetőknek is. A bemutatkozó látogatásaimon egytől egyig mindegyiknek elmagyaráztam, hogy milyen alapelvek mentén dolgozom az EUFOR Althea élén, és azt ajánlottam, hogy fontolják meg az alapelveink közül legalább azt a kettőt, ami elengedhetetlen az ő államuk sikeréhez; az együttműködési készséget és az egység megteremtését.

Bár az elmondott körülmények között él és dolgozik Bosznia-Hercegovina, azért a fejlődés jelei is tapasztalhatók az országon, főleg azóta, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozás kapujába értek. (2024. március 12-én az Európai Bizottság javasolta az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését Bosznia-Hercegovina számára, amit március 21-én mind a 27 uniós vezető jóváhagyott. – a szerk.) Ekkortól lehetett érezni azt a rettentő pozitív hangulatot és hozzáállást, ami a politikusok körében is tapasztalható, és gyakorlatilag akkor éreztem először, hogy képesek összefogni egy olyan ügy érdekében, ami az országot előre viheti. Egyéb esetekben általában mindig prioritás a saját entitásnak vagy a saját etnikumnak az érdeke, és azt követi csak az állami érdek. Tehát picit fordítva gondolkodnak, és ezért nehéz a fejlődés.

Egy biztos, amit mi a zászlónkra tűztünk, hogy pártatlanul fogjuk a feladatunkat végrehajtani, abban véleményem szerint sikeresek vagyunk. Egyetlen egyszer nem érhetett bennünket olyan vád, hogy bármelyik nemzetiség vagy entitás irányába részrehajlóan intézkedünk volna.

Az országban az EUFOR a második reagáló erő, hogyan kell ezt elképzelnünk?

Ez azt jelenti, hogy az ország biztonságát elsősorban az ország rendőrségének, illetve mellette, az erre hivatott saját erőknek kell biztosítani, ahogy ezt az alkotmányukban rögzítették. Viszont amennyiben ők nem képesek a rendet és a biztonságot fenntartani, akkor az EUFOR-nak folyamatosan készen kell állni, hogy a támogatásával a rendet és a biztonságos környezetet visszaállítsák, kialakítsák, vagy éppen fenntartsák.

Már említette a civil vezetőknél tett látogatásait. De a gyakorlatban hogyan sikerül a békés hétköznapokat biztosítani?

Miután átvettem a beosztásomat, azonnal elindultam ezt a kapcsolatrendszert kiépíteni. Enélkül parancsnokként nem látnám át magát a helyzetet, és nem tudnám, hogy bizonyos hétköznapi helyzeteket hogyan kell kezelni. Az első hetekben többszintű látogatásokat tettem, elsősorban az állami vezetésnél, másodsorban a katonai és a rendőri vezetésnél, harmadsorban az entitások vezetőinél, és negyedik sorban a saját erőimnél, akik Bosznia-Hercegovina egész területén települnek. Vannak úgynevezett összekötő és megfigyelő csoportjaink az ország minden területén, de én saját szememmel szerettem volna meggyőződni arról, hogy ők hol települtek, milyen feladatot hajtanak végre, mivel találják magukat szemben nap mint nap, mert így tudok csak én is megfelelő döntéseket hozni.

A biztonságos környezet és rendfenntartás napi biztosítása az EUFOR-nál úgy néz ki, hogy egy rendszeres tervezési folyamat részeként az ország területéről a megfelelő információk begyűjtését követően meghatározzuk, hogy az ország mely részén fogjuk fokozni a járőrözést.

Az EUFOR erőinek járőrtevékenysége a különböző városokban, falvakban több szempontból is jó. Egyrészt az emberek nagy részének megnyugvást ad, hogy itt vannak a katonák, így bármi is történik politikai szinten, a katonák mindenféleképpen biztosítani fogják a békét és a biztonságot. A másik oldalról egyfajta „elrettentő tényező” is lehet azok számára, akik esetleg a rend és a biztonság megzavarására törekszenek.

A járőrözéssel hozzájárulunk a mindennapi élet zavartalanságának biztosításához. Emellett több szakmai területen együttműködünk a boszniai hatóságokkal: az aknamentesítésben támogatjuk és irányítjuk a helyi erőket, a régi, elöregedett technikai eszközeik kivonásában működünk közre, a védelmi iparuk ellenőrzését is mi hajtjuk végre, illetve a fegyveres erők kiképzésében is részt veszünk.

Itthon sokszor hallani azt, hogy az embereket megrémíti egy járőröző katona, gondoljunk csak a Covid-járvány idejére, amikor a katonák a rendőrökkel együtt járőröztek. Ott talán éppen a helyzetből adódóan ez ad biztonságérzetet?

Igen, az 1992-95 közötti háborút követően a béke helyreállításától kezdődően folyamatos a nemzetközi katonai jelenlét Bosznia-Hercegovinában. Tehát az emberek nagy része nem idegenkedik a katonáktól, hanem megszokta azt, hogy ha itt vannak a katonák, akkor nem lesz baj, és biztonság lesz az egész ország területén.

Nyilván minden országban, így Bosznia-Hercegovinában is van egy-két kivétel, akik panaszkodnak, amikor meglátnak egy katonai járművet, vagy amikor közülünk valaki beáll az általuk kinézett parkolóhelyre. Ilyen esetekben elhangzik néha, hogy miért nem mennek már haza, de Bosznia-Hercegovina lakosságának egészen kis töredéke vélekedik így.

Az EUFOR stratégiai tartalék ereje az elmúlt hetekben ott önöknél gyakorlatozott. Mi volt ennek a célja?

Az EUFOR katonai képessége úgy épül föl, hogy az erő egy része a helyszínen, Bosznia-Hercegovinában állomásozik, és van egy olyan része, ami a misszióban résztvevő országok területén, otthon állomásozik. Ez az úgynevezett stratégiai tartalék. Ezeket az erőket akkor telepítik át Bosznia-Hercegovinába, ha szükség van rájuk. De ha nincs is szükség rájuk, akkor is szükség van egyfajta kiképzésre, felkészítésre. Ezért most, amikor mi beszélgetünk, a stratégiai tartalékban lévő francia zászlóalj, kiegészülve egy-egy olasz és román szakasszal Bosznia-Hercegovinában tartózkodik annak érdekében, hogy megismerje a környezetet, integrálódjon a műveletbe, közös gyakorlatot hajtson végre az ottani EUFOR- és bosznia-hercegovinai katonai erőkkel, és egy hónap elteltével kiképzetten, felkészülten menjenek haza.

Az utolsó kérdés kicsit személyesebb. Mennyire elégedett a saját katonáival?

A saját katonáimmal elégedett vagyok, de mindig van lehetőség a fejlődésre. Úgy gondolom, hogy a saját katonáim akkor válnak igazán jó katonává, amikor egy kiképzési időszak alatt minden egyes tevékenységnél összecsiszolódunk, összekovácsolódunk. Úgy érzem, az eltelt mintegy három hónap megfelelő idő volt arra, hogy mindenki egyrészt megismerjen engem, megismerje a követelményeimet, azt, hogy milyen munkát, teljesítményt várok tőlük. Ez az idő nekem is elég volt arra, hogy megismerjem a katonákat, és tudjam, hogy hol kell esetleg beavatkozni, hol kell egy picit keményebben, vagy másképpen megközelíteni őket, hogy a végcél mindenféleképpen teljesüljön.