Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ország legjobb ejtőernyős célbaugrói a szandaszőlősi réten

Szöveg: Szurmay Zoltán |  2009. július 15. 11:24

Sikerült hagyományt teremteni a szervezőknek, idén ötödik alkalommal rendezték meg a Hüse Károly Ejtőernyős Emlékversenyt, és az V. Honvéd Kupa Ejtőernyős Célbaugró Versenyt. Szolnokon mindig is nagy hagyománya volt az ejtőernyőzésnek, 2005-ben több mint egy évtizedes szünet után elevenítették fel a versenyt.

Az Európai Ejtőernyős Unió (UEP) által támogatott versenyen huszonegy csapat vett részt. Az idén hazánk a soros elnöke az Európai Ejtőernyős Uniónak (UEP), egyben házigazdája az UEP ez évi ejtőernyős versenyének. Érthető ezért, hogy a magyar nevezők mellett külföldiek is indultak. Hét külföldi csapat jött el. Ciprusi, francia, görög, lengyel, német, portugál, spanyol célbaugrók érkeztek Szolnokra.
A verseny ezúttal is a katonai szervezetek és a civil sportegyesületek együttműködésének köszönhetően jött létre. A szervezésben és a lebonyolításban részt vett a Honvéd Sportrepülő Egyesület, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége, honvédségi részről pedig az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP), az MH86. Szolnok Helikopter Bázis, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj, és az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj.
Egyéni világbajnokok, dobogósok jöttek el ezúttal is.

1595889320
A résztvevők között volt a hatvannégy éves Mészárovics György aki tizenötezer(!) ugrással büszkélkedhet. A rekordernek a HM Honvéd Vezérkar vezérkar főnök emléktárgyat adományozott, amelyet a verseny zárásakor az MH ÖHP törzsfőnöke adott át. E tények nem csak feltételezik, de bizonyítják is a biztos hazai szakmai háttér meglétét. A verseny szervezői ezért is döntöttek úgy, hogy a „profi" mellett felállítottak egy másik kategóriát is. Ez a szabadidő-sportolóké volt. Azok indultak itt, akik öt éve nem voltak válogatottak.

A négy nap alatt először a Mi-24-es helikopterből ugrottak. „Trenázsolás", vagyis a beszállás, elhelyezkedés gyakorlása és a kiugrás módjának megismerését követően szálltak fel. Voltak, akik korábban csak képeken, filmfelvételeken látták a harci helikoptert. Ezúttal evvel szállították őket. A több, mint négyezer lóerővel néhány perc alatt a 800-1000 méteres magasságba röpítették az utasokat.
A helikoptereket, a logisztikai biztosítást a Helikopter Bázis adta. A Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj és a Könnyű Vegyes Zászlóalj katonái részt vesznek a szervezésben, a biztosításban, technikájukat adták, ejtőernyőseik ott találhatók a legjobbak között.

1595889320
 

A rendezvény menetét végigkísérte Eric Foulatier, az Európai Ejtőernyős Unió főtitkára. A verseny befejező napján tartották az ünnepélyes eredményhirdetést is. A felsorakozott versenyzőket Orosz Zoltán vezérőrnagy, az MH ÖHP törzsfőnöke köszöntötte. A záró ünnepségen ott volt Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka, helyőrségparancsnok, és részt vettek a helyőrségben települt katonai szervezetek parancsnokai. Jelen volt dr. Boda József rendőr ezredes, az UEP soros elnöke, a Magyar Ejtőernyős Bajtársi Szövetség elnöke.

A katonai vezetők, a sportegyesületi-szövetségi elnökök, továbbá a szolnoki önkormányzat képviselői nívós díjakat adtak át a helyezetteknek.
A verseny és kupa egyéni első helyezettje Varga Tamás, a Szolnoki Honvéd Sport Egyesület (SZHSE) sportolója lett; csapatban az SZHSE I. csapata nyerte az aranyérmet. A verseny „szabadidő" kategóriája egyéni versenyében a szegedi Csorba József bizonyult a legjobbnak, csapatban az ugyancsak szegedi MATASZ négyes. A nemzetközi UEP megmérettetésben a német Oliver Hotopp állt fel a dobogó legmagasabb fokára. Csapatban a világbajnoki érmesekkel indult magyar csapat lett a legjobb.

1595889320
1595889320