Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódó összecsapások Kairóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. február 3. 19:11

Folytatódnak az összecsapások Kairó központjában, a Tahrír téren és környékén: Hoszni Mubarak elnök hívei áttörték a szembenállókat szétválasztó katonai kordont, a két tábor kövekkel dobálta egymást, majd a hadsereg harckocsijai visszavonulásra késztették a kormánypártiakat. A csata ezután egy szomszédos kis utcába helyeződött át, ahol a kormány hívei benzines palackokat kezdtek hajigálni, és lövések is hallatszottak.

1595913649
Mintegy 150 fiatal köveket szedett össze a Mohammed Hagag utca egy üres telkén, hogy az összetűzés színhelyére vigye azokat, miközben sebesülteket szállítottak a közeli kórházakba. Az ITAR-TASZSZ hírügynökség értesülése szerint a katonák a levegőbe kezdtek lőni.

A lengyel köztévé három munkatársát (Piotr Górecki újságírót, valamint operatőrét és hangtechnikusát) előállította csütörtökön az egyiptomi rendőrség – közölte a csatorna egyik illetékese, Piotr Krysiak. Egyéb részlettel nem tudott szolgálni.

Előző nap az összecsapásokban megsebesült az egyik fő görög lapnak dolgozó újságíró. A Katerimini című újságnak a tüntetésekről tudósító munkatársa kórházba került, de élete nincs veszélyben – közölte egy athéni kormányforrás.

Az AP hírügynökség tudósítója ezután arról számolt be, hogy a hadsereg elkezdte összeszedni az újságírókat a harcok színhelyén, állítólag azért, hogy megvédje őket az egymással szemben álló tüntetőktől.

Külföldi fotósok arról számoltak be, hogy egy sor támadás érte őket csütörtök reggel a Tahrír tér közelében. Egy görög fotóst lábon szúrtak.

A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű, New York-i székhelyű szervezet szerint a külföldi és egyiptomi újságírók elleni támadások célja a heves összecsapások közepette az, hogy leplezzék a cenzúrát és a megfélemlítést. „Az egyiptomi kormány stratégiája az események tanúinak eltüntetése" – mondta Mohammed Abdel-Dajem, a CPJ közel-keleti és észak-afrikai koordinátora.

Az ENSZ ciprusi békemissziójának szóvivője azt közölte, hogy a világszervet Egyiptomban állomásozó, 350 főnyi kontingensét és hozzátartozóikat még csütörtökön kivonják, Ciprusra vagy az Egyesült Arab Emírségekbe, Dubajba viszik az ENSZ által bérelt chartergépeken. Rolando Gómez elmondta, hogy az ENSZ-stáb néhány tagja Egyiptomban marad az “alapvető funkciók" további ellátására.