Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar-ukrán katonai együttműködésről tárgyaltak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. január 22. 6:47

Kárpátalján tett kétnapos hivatalos látogatást január 20-án és 21-én Tömböl László vezérezredes, a Magyar Honvédség HM Honvéd Vezérkar főnöke ukrán partnere, Ivan Szvida vezérezredes meghívására.A partnerek megvizsgálták a két ország katonai együttműködésének fejlesztési lehetőségeit.

A katonai vezetők Ungváron folytattak úgynevezett határ menti kétoldalú megbeszélést, majd csütörtökön Munkácson közösen megkoszorúzták a második világháborús hősi emlékművet és az 1848–1849-es magyar szabadságharc és forradalom podheringi csatájának emlékművét.

A katonai tiszteletadás mellett megtartott koszorúzást követően Tömböl László elmondta: kárpátaljai tárgyalásai során ukrán partnerével megvizsgálták a két ország katonai együttműködésének fejlesztési lehetőségeit, főként a logisztika terén és a Tisza nemzetközi műszaki zászlóalj tevékenységét illetően. Így szóba került a felek együttműködésének lehetősége a helikopterek felújításában és különböző műveleti területeken való alkalmazásában, valamint az ukrán légierő stratégiai szállítási kapacitásainak lehetséges bevonása a magyar-olasz-szlovén európai uniós harccsoport műveleteibe vagy a visegrádi négyek harccsoportjának munkájába – tette hozzá.

A HM Honvéd Vezérkar főnöke kifejtette: a megbeszéléseken szó volt Ukrajna lehetséges bekapcsolódásáról a visegrádi négyek közötti együttműködésbe, s ezzel kapcsolatban meghívta Szvida tábornokot a visegrádi országok vezérkari főnökeinek idén májusban Budapesten tartandó találkozójára. Mint mondta, ukrán partnerének tolmácsolta a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem meghívását is, amely szerint egy ukrán főtiszt továbbképzésben vehet részt a katonai vezetés szakon.

1595895926
 

A felek érintették a különböző nemzetközi – elsősorban a ciprusi vagy később az afganisztáni – békefenntartó műveletekben való ukrán részvétel kérdését, akár a magyar csapategységekkel való együttműködés keretében – fogalmazott Tömböl László, hozzátéve, hogy a kárpátaljai születésű Szvida tábornok személyében egy minden kérdésre nyitott katonai vezetővel találkozott. „Örömmel töltött el Szvida vezérezredes kijelentése, miszerint Ukrajna továbbra is kiemelt célként kezeli az euroatlanti integrációt, amihez Magyarország minden tőle telhető támogatást meg kíván adni" – hangsúlyozta.

A vezérkari főnökök csütörtökön Nagyszőlősön megszemlélték a Tisza nemzetközi műszaki zászlóaljat.