Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megújult a famagustai tábla

Szöveg: Mészáros Károly zls. |  2009. május 6. 9:24

A Ciprusi ENSZ Békefenntartó Misszió szlovák-magyar-horvát zászlóaljának katonái május első napjaiban rövid ünnepségre gyűltek össze a famagustai General ©tefanik táborban. Ezen alkalommal került sor a zászlóaljparancsnoki épület előtt elhelyezett – a három nemzet címerével díszített – felújított tábla avatására.

A tábla leleplezését a szlovák fél részéről ¥ubomir Kochanský alezredes -szektorparancsnok, horvát részről Zoran Dra¾iæ százados, míg a magyar békefenntartók képviseletében Berena Béla alezredes – szektorparancsnok-helyettes közösen végezték. 

A felújítás azért vált szükségessé, mivel az idő vasfoga kifakította a színeket, a felújítást pedig Rastislav Dundek tizedes vállalta, aki szabadidejében autodidakta módon hozta létre alkotását. Az avatást követően Marko Trochan ezredes – tábori lelkész áldotta meg a művet, valamint az ünnepségen megjelenteket.

Kochanský alezredes avatóbeszédében elmondta, hogy a tábla jelképezi a zászlóalj három nemzetének összefogását, az együttműködés fontosságát. Különleges aktualitást ad az ünnepségnek, hogy a tábor névadója Milan Rastislav ©tefanik tábornok 90 éve ezekben a napokban hunyt el.
©tefánik 1919 tavaszán Olaszországból tért vissza hazájába, amikor repülőgépe leszállás közben Pozsony közelében lezuhant és ő életét vesztette. A repülőgép lezuhanásának okáról mind a mai napig viták folynak.

Cipruson 1993 óta tevékenykednek magyar ENSZ békefenntartók, 1995 óta század szintű szervezettel hozzájárulva a sziget békéjének fenntartásához. 2001 óta a szlovák katonákkal együttműködve – melyhez pár éve csatlakoztak a horvát hadsereg képviselői – 84 magyar békefenntartó képviseli hazánkat az ENSZ egyik legrégebbi misszójában.

Fotó: Németh Miklós ftörm.

1595886660