Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeres értékelő látogatás

Szöveg: Demény Andrea |  2009. október 21. 11:00

A Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandárnál idén második alkalommal tettek látogatást fegyverzetellenőrök, akik az 1999. évi bécsi dokumentum alapján vonták nagyító alá a dandár tevékenységét.

Az Európai Bizalom és Biztonságerősítő Intézkedések célja a katonai tevékenységekkel kapcsolatos aggályok eloszlatása, a kölcsönös bizalom építése a nyilvánosság és az átláthatóság alapján.
A ciprusi delegációt Huszti András dandártábornok, az alakulat parancsnoka fogadta, majd a küldöttség az egyezmény hatálya alá tartozó tényekről, a dandár működéséről, szervezeti rendjéről, és technikai felszereltségéről kapott rövid tájékoztatást.

E látogatások rövid ideje alatt az ellenőröknek meg kell győződni az információk valósághű tartalmáról, így fontos hogy ismerjék a vonatkozó szerződéseket, az előírások bonyolult rendszerét, tudják értékelni és felhasználni az adathalmazból kinyerhető információkat.

A tájékoztatót követően a 3 fős bizottság a szómódi lőteret tekintette meg, ahol betekintést nyerhettek az éppen felkészülő PRT 8. váltásának kézi és harcjármű toronyfegyvereinek lőgyakorlatába.
Az értékelő látogatás után a csoport vezetője elismeréssel szólt a dandár munkájáról, missziós szerepvállalásáról, és elmondta, hogy a látogatás során maradéktalanul meggyőződtek a CSBM egyezményben foglaltak betartásáról.

1595892644