Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország támogatja a koszovói intézményeket a járvány elleni védekezésben

Szöveg: KFOR Public Affairs Office |  2020. november 20. 13:35

Magyarország nagyszámú személyi védőfelszerelést adományozott a koszovói intézményeknek. A Magyar Honvédség repülőgépével a KFOR-misszióban részt vevő magyar katonák mintegy 50 ezer szájmaszkot és 5000 védőruhát szállítottak a koszovói egészségügyi minisztérium pristinai központi raktárába.

20201119-donation-01

Az átadás alkalmából mondott beszédében Bencze József, Magyarország pristinai nagykövete kiemelte, hogy a felajánlásra egy kétoldalú projekt részeként került sor, amelynek megvalósítását Szijjártó Péter külügyminiszter szorgalmazta Meliza Haradinaj-Stublla koszovói külügyminiszterrel való októberi budapesti találkozóját követően.

Armend Zemaj koszovói egészségügyi miniszter - aki szintén részt vett az átadáson - köszönetet mondott Magyarországnak az eszközellátmányért, amellyel hazánk hozzájárul a COVID-19 elleni helyi védekezéshez.

A projekt megvalósulását a magyar KFOR-kontingens tette lehetővé annak a segítségnyújtásnak a keretében, amellyel a NATO-szövetséges és partnernemzetek támogatják a koszovói intézményeket a világjárvány elleni küzdelemben. Magyarország harmadik hozzájáruló nemzetként mintegy 400 katonával vesz részt a NATO-vezetésű misszióban, akik a misszió parancsnokságán és a magyar vezetésű KFOR Harcászati Tartalék Zászlóaljban (KFOR Tactical Reserve Battalion) teljesítenek szolgálatot.

A járvány kitörése óta a KFOR személyi védőeszközöket biztosít a koszovói egészségügyi intézményeknek, ugyanakkor lehetővé teszi a szövetséges és partnernemzetek – köztük Németország, Olaszország, Lengyelország, Törökország és Ausztria – segélyszállítmányainak célba juttatását is.

 

Fordította: Eszes Boldizsár