Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

anyahajó - 3. oldal

Cikkek
1595917219

Huszonöt éve érte Líbiát az első amerikai légicsapás

2011. április 15. 8:49

Huszonöt évvel ezelőtt, 1986. április 14-én mért csapást az amerikai légierő Tripolira és Bengázira. A Ronald Reagan amerikai elnök által elrendelt katonai akciót általában a nyugat-berlini La Belle diszkó ellen elkövetett kilenc nappal korábbi merénylethez szokás kötni, Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő azonban úgy látja: sokkal inkább egy folyamat betetőzéséről volt szó.

1595906111

Reális veszély a háború

2010. augusztus 14. 9:26

Hónapok óta mélyül a konfliktus Izrael és Irán között. A perzsa ország immár nagyon közel került saját atombombája kifejlesztéséhez, a zsidó állam pedig mindenáron szeretné ezt megakadályozni. A honvedelem.hu által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő szerint, most először vált reális veszéllyé egy háború a két ország között.

1595902555

Az elfoglalt halászhajó újabb támadásokra szolgál

2010. május 29. 18:53

Elfoglaltak egy jemeni halászhajót szomáliai kalózok, és tovább indultak vele a nyílt tenger felé, feltehetőleg újabb támadásokra készülve – jelentette be a jemeni belügyminisztérium. A jemeni parti őrség elmondta, hogy a tengeri rablók Jemen déli partja közelében csaptak le a Mukalla kikötője felé tartó hajóra, amelynek fedélzetén kilenc ember tartózkodott.

1595901660

Taktikát váltottak a tengeri farkasok

2010. május 12. 13:22

A szomáliai kalózok megváltoztatták taktikájukat, bátrabbakká, leleményesebbekké váltak, és az ellenük indított nemzetközi fellépés ellenére több támadást hajtanak végre – hangzott el szerdán azon a tanácskozáson, amelyet a kalózkodás elleni együttműködésről tartanak Abu-Dzabiban az Indiai-óceánon tevékenykedő haditengerészeti erők tisztjeinek részvételével.

1595900711

Ráfáztak a hadihajót megtámadó kalózok

2010. április 22. 10:07

Szomáliai kalózok tévedésből egy utánpótlást szállító francia hadihajóra támadtak egy éjszakai akciójuk során. Hat rablót elfogtak – jelentették be szerdán Brüsszelben. A támadás még április 19. éjszakáján történt, a parttól mintegy 400 tengeri mérföldre.

1595899527

Török kommandósok fogták el a kalózokat

2010. április 2. 13:56

Török kommandósok kilenc kalózt fogtak el az Ádeni-öbölben, amerikai haditengerészek pedig öt másikat az Indiai-óceánon – jelentette be közleményben a török hadsereg, illetve az amerikai haditengerészet.

1595898031

Két kalózhajót süllyesztettek el

2010. március 6. 7:05

Egy francia hadihajó szomáli kalózok támadását visszaverve elsüllyesztette két járművüket, és elfogott 11 személyt – jelentették be pénteken Párizsban. A kalózok eredetileg egy óceánkutató hajót akartak megtámadni, de az vészjelzést adott le, és meghiúsította a rablók próbálkozását, hogy a felmásszanak a fedélzetre.

1595892917

Mégsem épül meg az anyahajó

2009. október 28. 9:00

Nagy-Britannia haditengerészete arra az elhatározásra jutott, hogy nem építi meg a Prince of Wales (Wales Hercege) repülőgép-hordozót. Ezzel az elhatározással a haditengerészet több mint 8,2 milliárd fontot (kb. 13,4 milliárd dollárt) takarít meg.

1595889057

3 milliárd dollárból újították fel az anyahajót

2009. július 11. 8:48

Közel 3 év után befejeződött a Nimitz-osztályú repülőgép-hordozó USS Carl Vinson felújítása, mely összességében 3 milliárd dollárba került. A 25 évente esedékes komplex karbantartás és modernizálás során szinte újjáépítették a hajót, elektronikai rendszereinek nagy részét és a meghajtást biztosító nukleáris fűtőelemeket kicserélték.

1595888459

Idő előtt elhasználódnak az amerikai haditengerészet F-18-asai

2009. június 24. 10:27

Az amerikai haditengerészet a jövőre vonatkozólag kilenc géppel próbálja csökkenteni az F-18E beszerzését. A cél az, hogy csökkentsék a kiadásokat és felgyorsítsák az F-35-ös rendszerbe állítását (amire várhatóan hat évig még nem kerül sor).