Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

archív - 4. oldal

Cikkek
Csád másolat

A parlament jóváhagyta a magyar katonai misszió indítását Csádba

2023. november 6. 17:55

Az Országgyűlés november 6-án jóváhagyta, hogy katonai misszió induljon Csádba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum kétszáz katona teljesítene szolgálatot az afrikai országban.

_HSZ8585_masolat másolat

Közös NATO-hadgyakorlatot tart Magyarország novemberben

2023. november 2. 14:28

A Magyar Honvédség „Adaptive Hussars 23” elnevezéssel, a NATO erők részvételével többnemzeti országos hadgyakorlatot tart 2023 novemberében, amelyen az ország védelmi képességeit teszteljük. A következő hetekben a Magyar Honvédség katonai műveleteket hajt végre az ország több pontján, erősítve a Magyar Honvédség és a civil közigazgatás közti együttműködést – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

halottak napja

Mindenszentek és halottak napja - jelentős a különbség a két ünnep között

2023. november 1. 10:01

A közhiedelemben a mindenszentek és a halottak napja gyakorlatilag eggyé vált, pedig jelentős különbség van a két ünnep között. Hogy pontosan mi, azt a HM Katolikus Tábori Püspökség segítségével tudhatjuk meg.

becstelenbryg

Háborús testvérfilmek

2023. október 29. 16:07

A jó történet mindig beváló receptjét egyelőre senki se fejtette meg, viszont bizonyos ismétlődő mintázatokat könnyen találni az elmúlt néhány ezer év közkedvelt európai meséiben. A fenti megállapítás a filmművészetre is igaz, sőt néhány mozgóképes műfajt egyenesen olyan kiszámíthatónak tartanak, hogy a hollywoodi álomgyárban ódzkodnak gyarapításuktól.

Klap_1945e_M 1.281

Mátraházi múltidéző

2023. október 29. 10:47

A Trianon utáni Magyarország négy szegletébe rövid közleményt repített el a Magyar Távirati Iroda: „Holnap (1933. december 21-én) avatják fel a Mátrában (Mátraházán) meghívott vendégek jelenlétében a Vak Bottyán magyar királyi honvédtiszti üdülőt, amelyet a honvéd jóléti alap a tisztek járulékaiból épített fel.” Szép hegyvidékünk a nagy világgazdasági válság idején kezdett felkapottabb úti céllá válni, ehhez tett hozzá még egy lépést a honvédségi építkezés. Ennek épp kilencven esztendeje. Álljon itt most néhány korabeli mátravidéki pillanatkép…

NASAMS

Új légvédelmi rendszer a horizonton

2023. október 26. 18:21

A NASAMS (National/Norwegian Adcanced Surface to Air Missile System) hálózatalapú légvédelmi rakétarendszer a legelterjedtebb a kis-közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek között.

6487103f54876263898053

Célkövetési gyakorlás Győrött

2023. október 25. 21:42

Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred célkövetési gyakorlást hajt végre október 26-án (csütörtökön) és október 27-én (pénteken), amelyen a Magyar Honvédség vadászrepülői és helikopterei is részt vesznek – tehát Győr térségében fokozott hanghatásra kell számítani.

6442c6dec5672030982748

Extrém hideg, mocsarak és rénszarvasok

2023. október 23. 7:37

„Egyszer véletlen ráfutottam az ellenerő század egyik táborára. Hajnali kettő körül lehetett, akkor már másfél napja mentem folyamatosan, alvás nélkül. Lelapultam egy kocsi kereke mellé, éreztem, hogy a torkomban dobog a szívem, ahogy elment mellettem két járőr” – számol be Medveczky Bálint főhadnagy, a finnországi SERE instruktori kiképzésének egyik legemlékezetesebb pillanatáról. Az MH Altiszti Akadémia Speciális Felkészítő Részleg kiképzőtisztjét a Magyar Honvédségben egyedül általa teljesített kiképzés részleteiről kérdeztük.

nyito

A 48-as gyalogezred kutatója

2023. október 21. 9:44

Tizenöt év kutatómunka, amelynek eredménye több ezer dokumentum, fénykép, irat és két megjelent kötet, amiket a tervek szerint hamarosan újabb kettő követ. Munkájával Szekér Imre Tibor had- és helytörténet kutató emléket szeretne állítani azoknak a katonáknak – köztük saját dédnagyapjának –, akik a nagykanizsai császári és királyi 48. gyalogezredben szolgáltak és részt vettek az első világháború pokoli küzdelmeiben.

Egyed_nyitó2

A két „negyvennyolcas” Egyed

2023. október 14. 10:11

Ez a cikk nem született volna meg, ha anyai nagyapám édesapját nem úgy hívják, mint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik honvéd őrnagyát. Dédnagyapám harcolt és megsebesült az első világháborúban, utóbbi pedig egy ideig a szabadságharc 63. zászlóaljának parancsnoka volt. Úgy véltem, rokoni szálak lehetnek a két férfi között, ezért kezdtem történelmi nyomozásba – egészen pontosan kutatásba; és e két szó közötti jelentésbeli különbségnek a későbbiekben még lesz jelentősége –, amelynek eredménye eme különleges kettős portré.