ENSZ - 240. oldal
Koszovó ügye elsősorban műveleti kérdés
2008. április 1. 8:51
A NATO-csúcson Magyarország amellett tör lándzsát, hogy az EU és a NATO együttműködését politikai téren is szorosabbra kell fűzni – tudatta a honvedelem.hu-val a Kormányszóvivői Iroda. Koszovó kérdésében pedig azt az álláspontot képviseli, hogy elsősorban műveleti kérdésként kezelni az ügyet és meg kell erősíteni a katonai tömb, az ENSZ és az EU kooperációját, valamint hatékonyabbá kell tenni közös szerepét
Hezbollah rakéták fenyegetik Izraelt
2008. március 28. 8:52
Izraeli védelmi illetékesek szerint a Hezbollah libanoni síita terrorista szervezet iráni támogatással “drámai módon” megnövelte rakétáinak hatótávolságát és immár Izrael nagy részét fenyegeti.
Együtt őrködtek Ciprus törékeny békéje felett
2008. március 27. 20:46
Szolnokon, az Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopter Bázison március 27-én rendezték meg a ciprusi UNFICYP békefenntartó misszióban résztvevő magyar és szlovák katonák ünnepélyes visszafogadását.
Szakadék a szövetséges rendszerben
2008. március 25. 11:01
A hét végén, életét vesztette a négyezredik amerikai katona Irakban. Az Egyesült Államokban egyre többen – köztük az elnökjelöltségért harcoló két demokrata párti szenátor is – azt szorgalmazzák, hogy vonják ki a katonákat a sivatagi országból. Ugyanakkor Bush elnök szerint nem volt hiábavaló az amerikai katonák halála. A honvedelem.hu kíváncsi volt egy magyar biztonságpolitikai szakértő véleményére.
Magyar katonák külföldön és biztonsági veszélyek: mitől félnek leginkább a diákok?
2008. március 25. 6:15
Egy tavaly év végi országos közvélemény-kutatás szerint a honvédség a legmagasabb presztízsű szervezetek közé tartozik Magyarországon. Kíváncsiak voltunk, milyen a katonaság megítélése a fiatalok körében, így a honvedelem.hu is elvégzett egy nem reprezentatív, de igen tanulságos felmérést, melynek tapasztalatairól az alábbiakban olvashatnak az erről szóló összeállításunk második részében.
Oroszország megfenyegette a NATO-t
2008. március 21. 10:26
A NATO kibővítésének ügye, ezen belül Ukrajna és Grúzia NATO-felvételi tervének megvalósítása a “legsúlyosabb következményekkel” jár majd a katonai szövetség és Oroszország kapcsolataira – közölte csütörtöki tel-avivi sajtóértekezletén Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
ENSZ-katonákat ettek a libériai milicisták
2008. március 20. 6:49
Katonáinak arra adott parancsot Charles Taylor, hogy egyék meg fogságba ejtett ellenségeik és az ENSZ-katonák húsát – állítja a volt libériai elnök egykori segédje.
Peking cáfolja a fegyverhasználatot
2008. március 19. 14:37
Tibet kínai kormányzója szerint a kínai rendfenntartó erők nem használtak fegyvert a Lhászában kirobbant erőszakos tiltakozó akciók megfékezésekor. A vezető azt mondta: a kínai népi felszabadítási hadsereget nem is vetették be a tüntetők ellen, a felkelők viszont megöltek 13 ártatlan embert.
Ukrajna kivonulna Koszovóból?
2008. március 19. 9:34
Kijev a Koszovóban szolgáló ukrán békefenntartók kivonását mérlegeli – közölte kedden az ukrán külügyminisztérium.
Kosovska Mitrovica: a NATO kemény választ ígér
2008. március 17. 20:27
Az Európai Unió szerint a hétfői mitrovicai zavargások nem befolyásolják az EULEX misszió koszovói telepítését, a NATO pedig kemény választ helyezett kilátásba bármilyen erőszakos cselekményre.