Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

harcjármű

Cikkek
20240324_AMTS_2024_social_SZK_nyitó

AMTS: hatalmas figyelem övezte a harcijárműveket

2024. március 26. 19:52

A Nemzetközi Automobil és Tuning Show (AMTS) kiállításon a látogatók megismerhették a Magyar Honvédség legmodernebb haditechnikai eszközeit is. A több mint ezer kiállított autó mellett hatalmas figyelem övezte a Lynx, Gidrán, Polaris járműveket és az Airbus H145M helikoptert.

harcjármű_nyito

Harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzést indított a Széchenyi István Egyetem

2024. március 22. 12:12

A győri Széchenyi István Egyetem az országban elsőként elindította a harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzést, két féléves formában.

2023_12_balna_konyvbemutato_nagygabor (5)

Páncélosok a sivatagban

2023. december 16. 12:32

A Bálna Honvédelmi Központban mutatta be új könyvét dr. Számvéber Norbert alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár igazgatója december 15-én. A „Páncélosok a sivatagban – Páncélos hadviselés Észak-Afrikában 1940-1943” című kötet többek között azon megállapításokra világít rá, minthogy a második világháború észak-afrikai hadszíntere a páncélos-hadviselés számára rendkívül kedvező terep volt, de az utánpótlást szervezőknek maga volt a rémálom.

_HSZ1225

Megszólalt a „nagymacska”

2023. szeptember 19. 7:29

A Lynx gyalogsági harcjárművel tartottak éles lőgyakorlatokat szeptember közepén az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár katonái.

lynx 03

Szeptember 11-ig lehet jelentkezni a Lynx-programra

2023. szeptember 4. 16:10

Emelt összegű illetménnyel és egyszerűsített belépési folyamattal várja a fiatalok jelentkezését a Lynx (Hiúz) típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség, a programra szeptember 11-ig lehet jelentkezni.

Lynx_nyitó

Mitől menő a Lynx?

2023. szeptember 1. 9:44

Többek között attól, hogy ez az egyik legmodernebb – ha nem a legmodernebb – lövészpáncélos, amit világviszonylatban eddig csak a mi haderőnkben rendszeresítettek. Ráadásul a Lynx-zászlóaljba most kiemelt illetményért toboroz a civil szférából elhivatott és rátermett embereket a Magyar Honvédség – derült ki a Spirit FM csatorna „Katonadolog” című műsorának augusztus 31-ei adásából.

patara_index

Idén is durrant a patara

2023. május 28. 16:03

Tizenötödik alkalommal rendezték meg Európa egyik legrangosabb török kori történelmi fesztiválját, a Tatai Patarát, amelyen természetesen idén is részt vett a Magyar Honvédség. A május 26-28. közötti programsorozat célja a katonai hagyományok autentikus megjelenítése, a korszak művelődéstörténetének bemutatása, valamint a török és keresztény kultúra szemléltetése.

Bundeswehr_index

Német páncélosok Tatán

2023. május 25. 9:30

A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.

nyílt_nap_index

Óriási volt az érdeklődés a szentendrei helyőrségi nyílt napon

2023. március 24. 7:16

Több mint kétezren látogattak el a szentendrei Görgey laktanyába, ahol helyőrségi nyílt napot tartottak március 23-án, csütörtökön. Az érdeklődők statikus és dinamikus bemutatókat is megtekinthettek.

RT1_8431

Nagymacskával terepen

2023. március 20. 21:01

Hogyan néz ki a Lynx páncélozott gyalogsági harcjármű? Mit érdemes tudni róla? Mennyire különleges élmény vezetni a negyvenöt tonnás nagymacskát? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) katonai vezetői mesterképzésben tanuló hallgatók március 20-án, hétfőn, amikor a Lynx kiképzőcsoport tagjai látványos bemutatót tartottak számukra. Amit egy vezetési gyakorlattal zártak.