Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szeptember 11-ig lehet jelentkezni a Lynx-programra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Kertész László archív felvételei |  2023. szeptember 4. 16:10

Emelt összegű illetménnyel és egyszerűsített belépési folyamattal várja a fiatalok jelentkezését a Lynx (Hiúz) típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség, a programra szeptember 11-ig lehet jelentkezni.

lynx 03

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter korábban arról beszélt, a frissen rendszerbe álló legújabb csúcstechnológia mellé a megfelelő személyi állomány toborzására is szüksége van a megújuló Magyar Honvédségnek. A Magyar Honvédség várja azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik „egy valóban értelmes és fontos, nehéz fizikai és szellemi kihívást jelentő mesterségben, a katonaszakmában akarják kipróbálni magukat”.

Az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Hiúz páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljába kiemelt bérezéssel várnak a Lynx harcjárművekre vezetőket és toronylövészeket, valamint az ezekkel a járművekkel szállított lövész katonákat.

A program mindenkinek szól, aki elhivatott a haza szolgálatában, és egy új, modern haditechnikával kíván dolgozni. A felkészítést szeptember közepén kezdik meg az új eszközökre.

A belépő katonák kezdő illetménye havi bruttó 737 ezer forint lesz, ami a 25 év alattiak számára akár nettó 600 ezer forint is lehet. Az illetmény emelése a zászlóalj egész állományát érinti.

Lynx Pilot projekt sajtótájékoztató KLAC6743

A programba az iranyasereg.hu oldalon lehet jelentkezni. Aki felvételt nyert, annak szeptember 11-én kell megjelennie Hódmezővásárhelyen a Kinizsi-dandárnál, ahol az egészségügyi vizsgálatot követően hároméves szerződést tud kötni, a kiképzés pedig szinte azonnal elindul.

2029-ig 218 Hiúz harcjármű kerül a honvédség állományába, ebből az első 46 a Rheinmetall németországi gyárában készül, a további 172 már a magyarországi gyárból kerül ki.

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként augusztusban Zalaegerszegen átadták a harci járműveket gyártó üzemet, tesztpályát és kísérleti csarnokot is. Ez azt jelenti, hogy Közép-Európában egyedülálló módon a gyártás és a kutatás-fejlesztés egy helyen valósul meg.

Kapcsolódó cikkek
lynx 01

Íme a Lynx!

2023. augusztus 11. 13:58

lynxindex

Embert várunk a vasra!

2023. augusztus 11. 13:57

Lynx_nyitó

Mitől menő a Lynx?

2023. szeptember 1. 9:44