helyettes államtitkár - 24. oldal
Jól dönt, aki a katonai hivatást választja
2019. május 29. 19:44
Első alkalommal tartottak Honvéd Kadét Konferenciát Budapesten május 29-én, szerdán. A rendezvény célja az volt, hogy bemutassa a hazafias és a honvédelmi nevelés komplex feladataihoz kapcsolódó lehetőségeket, és egyben alkalmat teremtett a megújult Honvéd Kadét Program ismertetésére, az eddig megvalósult, illetve a jövőben tervezett feladatok összegzésére és megvitatására.
A NATO mi magunk vagyunk!
2019. május 27. 14:57
Az észak-atlanti szövetség nem csak egy katonai szövetség, de egyben Magyarország sikerének is a záloga – mondta Németh Gergely, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum NATO 20 kiállításának megnyitóján a Debreceni Egyetem aulájában május 27-én, hétfőn.
Dr. Domán István főrabbiról nevezték el a Tábori Rabbinátus Zsinagógáját
2019. május 23. 16:48
„Dr. Domán István főrabbi a magyar neológ zsidóság szellemi vezetőjeként maradandót alkotott: munkássága és emberi helytállása nyomán a mai naptól az ő neve fémjelzi a Tábori Rabbinátus zsinagógáját, emlékeztetve az utókort arra, hogy a hitünk az egész életünket végigkíséri” – fogalmazott Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára május 23-án, szerdán, Budapesten, a HM Tábori Rabbinátus Zsinagóga névadó ünnepségén.
„Van mire emlékeznünk, van mire büszkének lennünk”
2019. május 20. 15:46
A honvédelem napja alkalmából rendezett ünnepi koszorúzást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (NKE HHK) május 20-án, hétfőn a Gesztenyéskert 1848-as hősi emlékművénél. A megemlékezők katonai tiszteletadás mellett helyezték el koszorúikat a szobornál.
Klapka Györgyre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
2019. május 17. 14:15
Klapka György felújított sírjánál tartottak koszorúzással egybekötött megemlékezést a Fiumei úti sírkertben május 17-én. A helyettes hadügyminiszter halálának százhuszonhetedik évfordulója alkalmából rendezett tiszteletadáson Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes méltatta az egykori honvéd vezérőrnagyot.
Főhajtás a katonahősök emléke előtt Békéscsabán
2019. április 29. 18:09
A Nagy Háborúban életüket vesztett honvédek emléke előtt tisztelegtek április 29-én, hétfőn Békéscsabán. A kormányzati forrásból, a Honvédelmi Minisztérium támogatásával felújított első világháborús hősi temetőt katonai tiszteletadás mellett avatták fel.
Bowing Heads before the Memory of Soldier Heroes in Békéscsaba
2019. április 29. 18:09
The memory of the Honvéds who were killed in the Great War was honoured in Békéscsaba on Monday, 29th April. The WWI Heroes’ Cemetery renovated from governmental resources with the support of the Ministry of Defence was inaugurated with military honours.
A légtér közös
2019. április 15. 14:11
Polgári-katonai légiforgalom-szervezési szakmai napokat rendezett a HM Állami Légügyi Főosztály április elején Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban.
A katinyi áldozatokra emlékeztek
2019. április 12. 20:25
A Katinyi Áldozatok Emléknapján tartottak megemlékezést április 12-én, pénteken, Óbudán.
Remembering the Martyrs of Katyn
2019. április 12. 20:25
A commemoration was held on the Remembrance Day of the Katyń martyrs on Friday, 12th April in Óbuda.