hm.gov.hu - 19. oldal
Repülőnap – tizenegyedszerre
2010. július 23. 19:08
Augusztus 7-én és 8-án a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison rendezik meg immár 11. alkalommal a Nemzetközi Repülőnapot és Haditechnikai Bemutatót. A részletekről a Kecskeméti Repülőtéren tartott sajtótájékoztatón számolt be többek között Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere.
Katonai hallgatók is kötelezhetők katasztrófavédelmi feladatokra
2010. július 23. 13:47
Az idei árvíz ismét megmutatta, hogy a Magyar Honvédség nélkülözhetetlen a természeti katasztrófák elhárításában. A magyar honvédeket esküjük kötelezi a haza védelmére, ami a katasztrófahelyzetekben való helytállásra is vonatkozik.
Japán nagykövet látogatása
2010. július 23. 5:54
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter 2010. július 22-én, udvariassági és bemutatkozó látogatáson hivatalában fogadta Ito Tecuo urat, Japán budapesti nagykövetét.
Kínai vendégek hazánkban
2010. július 23. 5:10
Jing Zhiyuan vezérezredes, a Kínai Népköztársaság Központi Katonai Bizottságának tagja, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg 2. tüzérparancsnoka 10 fős delegációja élén 2010. július 17-20. között – európai körútja során – hivatalos látogatást tett Magyarországon.
Amiért a harang szól
2010. július 22. 17:11
Sportos zarándoklat és sárkányhajó roadshow járta végig a Dunakanyar összes települését Visegrádtól, a Mária-kápolnától a budapesti Hősök teréig, ezzel emlékezve Hunyadi János törökök felett aratott 1456-os nándorfehérvári győzelmének 554. évfordulójára.
Ministerial visit to Kecskemét
2010. július 22. 6:46
Defence Minister Dr. Csaba Hende visited the Kecskemét corps on July 20, the minister arrived in the morning to the HDF 59th ‘Dezsõ Szentgyörgyi’ Aviation Base where he was received with military honours.
Defence minister’s visit to Pákozd
2010. július 22. 6:43
On July 15, 2010, Dr. Csaba Hende, the Minister of Defence of the Republic of Hungary paid a visit to the Pákozd Military Memorial, where he was received by János Takács, the mayor of Pákozd and local MP László L. Simon, Chairman, Committee on Cultural and Press Affairs, and Col. Dr. István Görög, the managing director of the company operating the memorial.
Zrínyi graduates received their diplomas
2010. július 21. 6:44
Zrínyi Miklós University of National Defence held its graduation and commencement ceremony on Saturday. 687 students have taken their final examination after completing the advanced level management course, BSc or MSc programs or the college, and 341 of them received their diplomas.
Defence minister’s visit to the military port
2010. július 21. 6:41
Dr. Csaba Hende, the Minister of Defence of the Republic of Hungary paid a visit on Friday to the HDF 1st Honvéd EOD and Warship Battalion where, following the warship and EOD demonstration of the corps, he also briefed them on the overhaul of the Lajta monitor.
Floating Fortress for the tenth time
2010. július 21. 6:39
The Balaton Swim, celebrating its 29th year, is an excellent example of togetherness, solidarity and endeavour, in which the Hungarian Defence Forces’ Floating Fortress will be participating for the tenth time.