Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu/MTI - 2. oldal

Cikkek
1596050714

AP: Venezuela megtámadása is felmerült

2018. július 5. 18:10

Az amerikai elnök tavaly nyáron egy, a dél-amerikai országra vonatkozó washingtoni politikáról szóló egyeztetésen az ország lerohanását javasolta – jelentette az AP hírügynökségre hivatkozva valamennyi nagy amerikai televíziós csatorna szerdán.

1596050414

Washington és Tokió mindenfajta tömegpusztító fegyver megsemmisítését követeli Észak-Koreától

2018. június 29. 17:51

„Japán és az Egyesült Államok együttműködik a nemzetközi közösséggel, hogy rávegye Észak-Koreát az összes, nukleáris, biológiai és vegyi tömegpusztító fegyvere megsemmisítésére, illetve mindenfajta hatótávolságú ballisztikus rakétája megsemmisítésére, maradéktalanul, ellenőrizhetően és visszafordíthatatlanul” – mondta Onodera.

1596050136

Duplájára nőtt az európai terrortámadások száma

2018. június 24. 8:42

Több mint kétszeresére nőtt a dzsihadista terrortámadások száma tavaly Európában a megelőző évhez képest, azonban ezeknek lényegesen kevesebb halálos áldozatuk volt a korábbiaknál – írta június 21-én közzétett jelentésében az uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol).

1596050110

Vérontás Nicaraguában

2018. június 21. 20:28

Legkevesebb hat ember meghalt és 34 megsebesült június 19-én Nicaraguában, miután rendőrök és félkatonai alakulatok szállták meg a kormányellenes tiltakozások egyik központját, Masaya városát, és megostromolták a tiltakozók által emelt barikádokat – közölte a harcok közepette egy helyi emberi jogi aktivista.

1596050105

Kiújultak az izraeli légicsapások és a palesztin rakétatámadások a Gázai övezetnél

2018. június 21. 16:36

Több mint harminc rakétát lőttek ki június 20-án, szerdára virradóra Izraelre a Gázai-övezetből, az izraeli hadsereg pedig három hullámban hajtott végre légicsapásokat a palesztin területet uraló radikális iszlamista Hamász célpontjai ellen – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.

1596049865

Kelet-szíriai állást bombázott az amerikai vezetésű koalíció

2018. június 19. 20:46

A szíriai állami média azt jelentette június 18-án, hétfőn nem sokkal éjfél után, hogy az Egyesült Államok vezette katonai koalíció egy harci gépe a hadsereg egy katonai állását bombázta az ország keleti részén, és a légitámadás halálos áldozatokat is követelt, az amerikai hadsereg azonban cáfolta, hogy légicsapásokat hajtott volna végre a térségben.

1596049846

A Dél-Koreában állomásozó amerikai haderő nem tárgya Phenjan és Washington tárgyalásainak

2018. június 18. 14:30

A Dél-Koreában állomásozó amerikai haderő nem tárgya Phenjan és Washington között folytatott tárgyalásoknak, mert az az amerikai-dél-koreai szövetségre tartozik: „hadd fejezzem ki magamat világosan – nem volt sem vita, sem álláspontbeli változás a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok ügyében” – jelentette ki a szöuli elnöki hivatal egyik névtelenséget kérő, magas rangú tisztségviselője.

1596048971

Terrorcselekmény miatt indítanak nyomozást a liege-i lövöldözés ügyében

2018. május 30. 17:01

Terrorcselekmény miatt indít nyomozást a belga szövetségi ügyészség a kedd délelőtti liege-i lövöldözés ügyében, amelynek során egy férfi két rendőrrel és egy civillel végzett, mielőtt agyonlőtték.

1596048924

Észak-Korea maradna az enyhülés útján

2018. május 26. 11:28

Phenjan továbbra is hajlandó „bármikor, bármilyen formátumban” az Egyesült Államokkal fennálló vitás kérdések rendezésére, miután Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, hogy lemondja a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozóját Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel – jelentette be Kim Kje Gvan észak-koreai külügyminiszter-helyettes.

1596048642

Megvan a garancia a Magyar Honvédség fejlesztésére

2018. május 22. 10:05

A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósítására most a költségvetési támogatás is megvan – mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.