honvedelem.hu / MTI - 2266. oldal
Irán megúszta az újabb szankciókat
2010. január 18. 7:02
Az Iránnal szembeni ENSZ-szankciók szigorításáról tanácskoztak a Teheránnal annak vitatott atomprogramjáról tárgyaló nagyhatalmak, de nem hoztak semmilyen döntést, mert Kína ellenzi újabb büntetőintézkedések meghozatalát. A nyugati országok azt gyanítják, hogy Irán polgári célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik.
Negyedszerre is halálra ítélték Vegyi Alit
2010. január 18. 6:50
Újabb halálos ítéletet szabott ki egy bagdadi bíróság a “Vegyi Ali” néven ismert Ali Haszan al-Madzsídra, Szaddám Huszein egykori diktátor unokatestvérére – jelentette az iraki állami televízió. “Vegyi Alit” kötél általi halálra ítélték az észak-iraki Halabdzsa kurd város elleni gáztámadás elrendelése miatt, amely 1988-ban mintegy ötezer ember halálát okozta.
Az ENSZ BT napirendjén a haiti tragédia
2010. január 18. 6:47
Mexikó kezdeményezésére hétfőre összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT), hogy a testület vizsgálja meg a földrengés sújtotta Haitin uralkodó helyzetet – jelentette be a mexikói külügyminisztérium. A tárca helyi idő szerint szombaton Mexikóvárosban kiadott közleményében tudatta, hogy a BT-ülést Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár vezeti majd.
Közeledik egymáshoz Izrael és Törökország
2010. január 18. 6:43
Ankarában tárgyalt vasárnap az izraeli védelmi miniszter. Ehud Barak annak reményében tett látogatást a török fővárosban, hogy ismét szorosabbá tehetik a kétoldalú kapcsolatokat. Barak a legmagasabb rangú izraeli tisztségviselő, aki Törökországba látogatott Izrael egy évvel ezelőtti – Ankara által elítélt – gázai övezeti offenzívája óta.
Török hadihajó futamította meg a tengeri farkasokat
2010. január 17. 7:26
Egy török fregatt meghiúsított egy indiai hajó ellen irányuló kalóztámadást az Ádeni-öbölben – jelentették a török hatóságok szombaton. Az ankarai beszámoló szerint a török hadihajó tengerészei hat tengeri rablót foglyul ejtettek, átkutatták motorcsónakjukat, amelyben egy géppuskát is találtak.
Cáfolta halálhírét a tálib vezető
2010. január 17. 6:59
Egy hangüzentben vélhetően maga Hakimullah Mehszud, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges tálibok vezére cáfolta, hogy meghalt volna egy amerikai támadásban. A hangüzenetet szombaton eljuttatták a Reuters brit hírügynökség egyik munkatársának a telefonjára.
Nemet mondtak Karzai kormányára
2010. január 17. 6:50
Az afgán parlament szombaton elutasította Hamid Karzai elnök második nekifutásra javasolt miniszterjelöltjeinek több mint felét. A kabuli törvényhozás január első napjaiban vetette el a Karzai első kormánynévsorát, akkor 24 jelöltből 17 miniszterjelöltet kifogásoltak.
Amerikai katonai gépek a kubai légtérben
2010. január 16. 7:50
A kubai kormány hozzájárult ahhoz, hogy az amerikai hadsereg a kubai légtéren keresztül szállítson az Egyesült Államokba sérülteket a földrengés sújtotta Haitiből – jelentette be a washingtoni Fehér Ház pénteken.
Bizonytalan, megölték-e a tálib vezért
2010. január 16. 7:46
A pakisztáni hadsereg pénteken közölte: vizsgálja, hogy valóban meghalt-e egy amerikai pilóta nélküli repülőgép támadásában az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges tálibok vezére, Hakimullah Mehszud. A tálibok kitartóan cáfolták az értesülést.
Véres tripla merénylet Nedzsefben
2010. január 15. 7:13
Hármas merényletet követtek el csütörtökön késő délután a dél-iraki Nedzsef városban. Legalább tizenöt ember meghalt, huszonöten pedig megsebesültek, közölte az iraki belügyminisztérium. A helyi biztonsági szolgálatok egyik tagja azt mondta, hogy egy robbanóanyaggal tömött jármű egy mecset közelében, két másik pokolgép pedig a piacnál robbant fel.