Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu - 218. oldal

Cikkek
repnap_felkészülés_index

Visszaszámlálás indul!

2021. augusztus 24. 18:57

Négy nap múlva, augusztus utolsó hétvégéjén az év leglátványosabb katonai eseménye, a 2021-es kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató rendben megkezdődhet, ugyanis a Magyar Honvédség merev- és forgószárnyas légijárművei készen állnak a látványos, dinamikus bemutatókra.

Kovács_index

Utolsó útjára kísérték Kovács Sándor ezredest

2021. augusztus 24. 16:10

A székesfehérvári temetőben tartott gyászszertartáson Benkő Tibor honvédelmi miniszter is elbúcsúzott egykori bajtársától.

misszióvezetői_i1

Missziókról, szövetségekről, haderőfejlesztésről

2021. augusztus 23. 20:45

A Magyar Honvédség missziós szerepvállalásairól, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elért eredményeiről és országunk szövetségi kapcsolatairól tartott előadást dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter augusztus 23-án, hétfőn, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

karmacs 01

Inter arma caritas – 403. adás

2021. augusztus 22. 7:22

„Az ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek. Ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örökkévalóságnak, az időtlen világi térnek. Minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben.” Márai Sándor gondolataival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

diszpolgar - index video 02

A szülőváros elismerése a honvédelmi miniszternek

2021. augusztus 21. 9:02

Az államalapítás ünnepén Nyíregyháza közgyűlése díszpolgári címet adományozott dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszternek, a város szülöttének. „Bár itt születtem, nem tölthettem hosszú évtizedeket szülővárosomban, azonban lélekben és szívben mindig nyíregyházi maradtam” – mondta a cím átvétele után Benkő Tibor.

jav korom diszpolgar index 02

Tiszteletbeli polgár címet kapott Korom Ferenc vezérezredes

2021. augusztus 21. 0:12

Tiszteletbeli polgár címet vett át Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség volt parancsnoka, augusztus 20-án, Székesfehérváron. A rangos elismerést dr. Cser-Palkovics András, a város polgármestere adta át.

PAT csepel - video index 02

„Magyarország megvédte hagyományait”

2021. augusztus 20. 17:31

Az államalapítás ünnepének alkalmából tartott rendezvényt Csepel önkormányzata a Daru-dombon augusztus 20-án, pénteken. Az eseményen megáldották, megszegték és kiosztották az új kenyeret. Az eseményen tartott ünnepi beszédében Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes hangsúlyozta: a megpróbáltatások nem elrettentették és szétforgácsolták, hanem összekovácsolták a magyarságot.

20210820_ISM0126

Repülőgép-szimulátor és lézerlövészet Kapisztrán téren

2021. augusztus 20. 16:32

A Magyar Honvédség repülőgép-szimulátorral, lézerlövészettel és fegyverzeti bemutatóval várta az érdeklődőket a budai Várban, a Kapisztrán téren augusztus 20-án, pénteken. A technikai bemutatón dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is részt vett.

legiparade - index 01

Légiparádé a Duna felett

2021. augusztus 20. 15:41

Látványos légiparádét tartottak a Magyar Honvédség merev- és forgószárnyú repülőeszközei augusztus 20-án, pénteken, a parlament előtti Duna-szakaszon. A JAS-39 Gripen vadászgépek, a Dassault Falcon 7X repülőgépek, valamint a Zlin kiképzőgépek mellett az AS-350-es, a Mi-24-es, valamint az Airbus H145M típusú helikopterek kötelék és egyéni bemutatóit is megtekinthették az érdeklődők.

20210820-varosliget (8)

Leopard és Gidrán a Városligetben

2021. augusztus 20. 15:33

Személyesen látogatott el augusztus 20-án, pénteken dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a Városligetbe, ahol az érdeklődők egész nap megtekinthetnek többek között egy Leopard 2A4HU harckocsit és egy Gidrán páncélozott harcjárműveket is.