Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu - 280. oldal

Cikkek
Kismartoni_Mátyás29_200909

Nagy hanghatással járó feladatok Csobánkán és Izbégen

2020. november 3. 15:12

Az MH Altiszti Akadémia novemberben több alkalommal hajt végre nagy hanghatással járó feladatokat a csobánkai és az izbégi lő- és gyakorlótereken 8:00 és 21:00 óra között – olvasható az alakulat Facebook-oldalán.

Karacs

Könyvbemutató: Karacs - Egy ősmagyar kiskamasz kalandjai

2020. november 3. 10:15

A Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent „Karacs - Egy ősmagyar kiskamasz kalandjai” című ifjúsági könyv szerzőjével, a nagysikerű történelmi regényeiről ismert Urbánszki Lászlóval beszélgettünk.

ktp

Idén is megrendezi a versmondóversenyt a Katolikus Tábori Püspökség

2020. november 2. 20:35

A HM Katolikus Tábori Püspökség idén is megrendezi versmondóversenyét a Honvédelmi Minisztériumban, illetve a Magyar Honvédségben szolgáló katonák, honvédelmi alkalmazottak és kormánytisztviselők 11-15 éves gyermekei számára.

loveszet_archiv

Nagyobb hanghatás Szentes környékén

2020. november 2. 10:07

Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred november 2-án és 3-án 7:30-18:00 óra között kiképzési foglalkozást tart Szentesen, a Damjanich laktanyában és a mellette található katonai gyakorlótéren, így az említett időszakban a megszokottnál nagyobb hanghatásra kell számítani – olvasható az alakulat Facebook-oldalán.

123247827_1842631279239298_9005807941356602493_n

Véget ért az őszi szüneti fertőtlenítés

2020. november 2. 8:00

Négy oktatási intézményt fertőtlenítettek a Magyar Honvédség kijelölt alakulatai Győr-Moson-Sopron megyében az őszi szünetben. November 1-én, vasárnap az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontban dolgoztak a székesfehérvári és pápai honvédek.

20201029-munkakutya-verseny

Sikeres vizsgát tettek a tűzszerészek szolgálati kutyái

2020. november 1. 18:11

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred két kutyavezető tűzszerésze vett részt szolgálati kutyákkal a Hungária Boxer Klub által megrendezett munkakutya vizsgán és versenyen.

20201030-IAC-363-1

Inter arma caritas – 363. adás

2020. november 1. 9:32

„Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.” Gyökössy Endre lelkész, pszichológus gondolatával köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

fertőtlenítettték_i3

Fertőtlenítették a gimnáziumot

2020. október 31. 16:16

Debrecenben és Győrben hajtanak végre biológiai mentesítési feladatokat az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj katonái október utolsó hétvégéjén. A vegyivédelmi szakemberek az őszi szünet ideje alatt összesen harmincnégy tanintézmény fertőtlenítését végzik el.

2020_10_30 Halottak napi megemlékezés_008

A hősi halottakra emlékeztek az alakulatok

2020. október 31. 9:32

A halottak napja alkalmából koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeztek a Magyar Honvédség parancsnokságai, alakulatai és katonai szervezetei a hazánk területén hősi halált halt magyar és más nemzetiségű katonákra. Alábbi összeállításunkban a megemlékezésekről készített tudósításokat közöljük. (Cikkünk folyamatosan frissül!)

Honvedelemhu _indexkep - tomegsir

Folyik a tömegsírok feltárása

2020. október 31. 7:19

Szakemberek bevonásával hetek óta zajlik az 1526-os mohácsi csatához kapcsolódó tömegsírok egyikének tudományos vizsgálata a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen. A feltárás egyik fontos célja, hogy az ötszáz évvel ezelőtt lezajlott összecsapás során elesett katonák méltó módon kapják meg a végtisztességet.