Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu - 340. oldal

Cikkek
1596074131

Inter arma caritas: 329. adás

2019. december 26. 9:33

„A karácsony misztériumában van az emberiség ereje. Az az erő, ami kiárad mindarra, ami emberi. Ne nehezítsétek meg ezt a kiáradást, ne romboljátok le. Mindaz, ami igazán emberi, ebből az erőből növekszik, nélküle elvész, tönkremegy. Köszönet mindenkinek mindenért, amit evégett tesztek, hogy az emberek élete egyre inkább emberivé váljék, vagyis egyre inkább az emberhez méltó legyen. Azt kívánom, azért könyörgök, hogy bele ne fáradjatok ebbe az erőfeszítésbe, elkötelezettségbe.” II. János Pál pápa karácsonyi üzenetéből, még 1978-ból idéztük e gondolatokat, amelyekkel köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

1596074114

2019 képekben (8. rész)

2019. december 26. 7:26

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2019-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak. A mai napon Snoj Péter kollégánk „Best of 2019” válogatását közöljük. Ő így látta a lassan magunk mögött hagyott évet.

1596074114

2019 képekben (8. rész)

2019. december 26. 7:26

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2019-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak. A mai napon Snoj Péter kollégánk „Best of 2019” válogatását közöljük. Ő így látta a lassan magunk mögött hagyott évet.

1596074097

Karácsony: így alakult ki az ünnep

2019. december 25. 9:32

Karácsony a keresztény világ legfontosabb ünnepe, amikor a hívő emberek Jézus Krisztus születésére emlékeznek. Habár a karácsonyt a nyugati keresztények december 25-én ünneplik, a vallástudományi kutatások mára egyértelműen bebizonyították, hogy Jézus nem ezen a napon született. Az ünnep kialakulásának történetét a HM Katolikus Tábori Püspökség segítségével foglaltuk össze.

1596074078

2019 képekben (7. rész)

2019. december 25. 7:25

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2019-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak. A mai napon Ruzsa István kollégánk „Best of 2019” válogatását közöljük. Ő így látta a lassan magunk mögött hagyott évet.

1596074057

2019 képekben (6. rész)

2019. december 24. 7:24

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2019-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak. A mai napon Rácz Tünde kollégánk „Best of 2019” válogatását közöljük. Ő így látta a lassan magunk mögött hagyott évet.

1596074049

2019 képekben (5. rész)

2019. december 23. 7:23

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2019-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak. A mai napon Kálmánfi Gábor kollégánk „Best of 2019” válogatását közöljük. Ő így látta a lassan magunk mögött hagyott évet.

1596074039

Inter arma caritas: 328. adás

2019. december 22. 8:40

„Isten előtt az ember mindig egyedülálló és megismételhetetlen. Valaki, akit öröktől fogva elgondolt és öröktől fogva kiválasztott. Az ember valaki, akit saját nevén szólít az Isten. Az ige emberré születése az emberiség számára új erő forrása. Ez az erő minden ember számára nyitva áll, Szent János szavai szerint hatalmat adott neki, hogy Isten fiaivá legyenek.” II. János Pál pápa gondolataival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

1596074025

2019 képekben (4. rész)

2019. december 22. 7:08

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2019-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak. A mai napon Galambos Sándor kollégánk „Best of 2019” válogatását közöljük. Ő így látta a lassan magunk mögött hagyott évet.

1596073997

2019 képekben (3. rész)

2019. december 21. 5:54

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2019-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak. A mai napon Füzes Judith kollégánk „Best of 2019” válogatását közöljük. Ő így látta a lassan magunk mögött hagyott évet.