Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

karácsony - 85. oldal

Cikkek
1595871124

Mindig is szeretett a pampákon lenni az év katonája

2007. november 8. 9:15

“A jók között a legjobbak”, mondták róluk, amikor a haderő történetében első alkalommal, október közepén átvették a honvédelmi miniszter által alapított, Év Katonája kitüntető cím emlékplakettjét. Idén tizennyolcan kapták meg a kitüntetést, köztük Orosz László Sándor zászlós.

1595870958

Egyre több feladat Afganisztánban

2007. október 31. 8:58

Bár alig több mint két napot töltött a Szekeres Imre által vezetett delegáció Afganisztánban, annál több hazánkat érintő tárgyaláson, találkozón vett részt a honvédelmi miniszter.

1595870926

Mezítláb mínuszban

2007. október 8. 9:54

Kevés embernek adatik meg, hogy egy idegen országban, idegen kultúrában éljen több hónapon keresztül, ráadásul a helyiek tőle várják a segítséget ahhoz, hogy életük jobbra forduljon. Nagy Andrea hat hónapon keresztül szolgált az Újjáépítési Csoport sajtótisztjeként, de feladatkörébe tartozott a helyi nőszervezetekkel való kapcsolattartás is.

Régmúlt idők karácsonyairól

2007. január 1. 0:00

A krónikák szerint Kr. u. 337-ben ünnepelték meg először Jézus Krisztus születésének napját december huszonötödikén – Rómában, I. Gyula pápa rendeletére, egyházi ünnepként. A krónikák tanúskodnak arról is, hogy a legújabb kor karácsonyi hármas ünnepének napjai – december 24., 25., 26. – az elmúlt századok során nem kizárólag a meghitt, családi ünnep alkalmai voltak. Magyarországon, illetve Európában nem egyszer dúltak – és kezdődtek is – járványok, háborúk, várostromok, csaták. Igaz, születtek békekötések, fegyverszünetek, jelentek meg amnesztiarendeletek, és más nevezetes eseményeknek is helyt adtak régmúlt idők karácsonyai. Különösen az esztendő tizenkettedik hónapjának huszonötödik napján járt elöl e tekintetben.

1595870899

A két világháború krónikája

2007. január 1. 0:00

A magyar hadtörténelem eseményei iránt érdeklődő olvasók minden bizonnyal nagy érdeklődéssel veszik kézbe dr. Ravasz István hadtörténész-muzeológus alezredes Magyarország és a Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban című új könyvét, amely a karácsonyi könyvvásárra a Puedló Kiadó gondozásában jelent meg.