Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

karácsony - 81. oldal

Cikkek
1595875208

Iszlám fegyveresekkel csaptak össze

2008. április 8. 9:27

Mauritániai rendőrök csaptak össze iszlamista fegyveresekkel a fővárosban, Nuáksútban hétfőn, néhány nappal azután, hogy megszökött az egyik férfi, akit a négy francia turista meggyilkolásával gyanúsítanak. Az összecsapásnak rendőrségi és kórházi források szerint két halottja és nyolc sebesültje van – közölte a csendőrség.

1595874024

Bolgár est a magyar táborban

2008. március 6. 13:59

A magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoport állományába a nemzetközi megállapodás szerint szlovák, horvát és bolgár katonák is vezénylésre kerültek. Az elmúlt félév alatt igazi közösséggé formálódtunk. Megismertük egymás kultúráját, személyiségét.

1595871608

„Meg kell tanítani a katonákat a stressz kezelésére”

2008. január 18. 8:49

Pszichológiai szempontból az ideális katona terhelhető, kiegyensúlyozott és képes csoportban együttműködni. Akiket a rendszer kiválaszt, azok egytől – egyig alkalmasak, de nem vagyunk egyformák, tehát fejleszteni kell a képességeiket.

1595871583

Befejeződött a magyar Gripen pilóták svédországi kiképzése

2008. január 14. 11:47

Befejeződött a magyar Gripen pilóták kiképzése Svédországban. A magyar pilóták utolsó csoportja karácsony előtt fejezte be a Gripen képzést a svédországi Satenasban, ahol a svéd és a cseh Gripen pilóták felkészítése is zajlik.

1595871560

A katonák szedik a szemetet Nápolyban

2008. január 7. 19:54

Az olasz hadsereget vetették be hétfőn a Nápoly környékén két hete tartó szemétválság felszámolására. A katonák bulldózerekkel érkeztek a helyszínre, hogy összeszedjék a dél-olasz nagyvárosban és a környező Campania tartománybeli településeken december 21. óta felhalmozódott szemetet, miközben a helyi lakosok úttorlaszokkal akadályozták a rendőrök munkáját, akik régen bezárt szeméttárolókat akartak kinyitni.

1595871549

Blog az I. világháborúból

2008. január 5. 22:30

Szokatlan kezdeményezéssel állított emléket az első világháborúban harcolt nagyapjának egy brit informatika tanár: blogot, vagyis internetes naplót indított, amelyben elsősorban felmenője leveleleit adja közre. Napra pontosan kilencven évvel papírra vetésük után.

1595871549

Szándékosan lőtt le két katonát

2008. január 5. 15:44

Szánt szándékkal végzett két amerikaival egy iraki katona tavaly karácsonykor az észak-iraki Moszulnál – közölték szombaton iraki tábornokok. Ez az első eset, amikor egy iraki katona szándékosan ölt meg amerikaiakat.

1595871533

Vadászgatott a házi őrizetben lévő tábornok

2007. december 30. 16:15

Ivica Kirin belügyminiszter társaságában vadászgatott még karácsony előtt Mladen Markac nyugalmazott horvát tábornok, akinek házi őrizetben kellett volna várnia hágai perének kezdetét.

1595871528

Tábori karácsonyfák Pristinában

2007. december 28. 10:55

Pristinában, a Magyar Honvédség Õr-, és Biztosító Zászlóaljánál is megünnepelték a karácsonyt a külszolgálaton lévő katonák. December 24-én ünnepi vacsora, 27-én pedig egész napos sportverseny várt a magyarokra.

1595871527

„Családi Karácsony” Szentendrén

2007. december 28. 7:46

Rendhagyó karácsonyi rendezvénnyel zárták az évet az MH Központi Kiképző Bázisán. Az egész napos ünnepi programsorozatra a bázis állományán túl meghívást kaptak a katonák családtagjai és a korábban itt szolgálatot teljesítő nyugállományú katonák.