Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

lövész - 67. oldal

Cikkek
1595949620

Zárszámadás Jánoshalmán

2013. február 20. 7:30

Az elnökség nagyra becsüli azt a tevékenységet, amelyet a bajtársi közösség erősítéséért, az egymásról való gondoskodásért és az elődök emlékeinek ápolásáért és megőrzéséért végeztek − köszöntötte a jánoshalmi nyugállományú katonákat levelében Kelemen József nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke.

1595949311

A katonák felkészültek a kabuli „őrségváltásra”

2013. február 13. 17:50

Befejeződött az MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens (MH KNR ŐBK) második váltásának a felkészülése – a kiképzést záró kétnapos gyakorlatot február 12–13-án tartották Hódmezővásárhelyen.

1595949022

Normaidő

2013. február 9. 8:02

Kék égbolt, szikrázó napsütés és dermesztően hideg szél – ahogy mondani szokták, pont megfelelő az időjárás a kiképzésre. A tatai laktanyában a téli hónapokban sem áll meg az élet: az év eleje óta is rendszeresek az általános katonai kiképzéshez tartozó foglalkozások.

1595949006

Nemzetközi megmérettetésre készülve

2013. február 8. 7:29

NATO CREVAL-ellenőrzésre, azaz nemzetközi minősítő megmérettetésre készülnek a debreceni katonák. A vizsgafeladatok végrehajtásán múlik, hogy az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. Lövészzászlóaljára épülő zászlóalj-harccsoport megkapja-e a „harckész” minősítést.

1595948759

NATO CREVAL: készül a 39-es zászlóalj

2013. február 6. 16:25

A májusban esedékes NATO CREVAL-ellenőrzésre készül az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóaljának zászlóalj-harccsoportja. Egy hétig elméleti foglalkozásokon bővítették ismereteiket, majd a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázis gyakorlóterén alkalmazták a tanultakat.

1595948737

A mesterlövész halála

2013. február 4. 18:18

A texasi Rough Creek Lodge egyik lőterén agyonlőtték Chris Kyle-t, az Amerikai Egyesült Államok legjobb mesterlövészét. Kyle holttestére február 2-án, szombaton találtak rá. Vele együtt végeztek egy másik férfival is. Kyle volt a legtöbb halálos lövést leadott mesterlövész: 255 igazolt találata volt, ebből 160-at a Pentagon is hivatalosan elismert, ugyanis az általa kijelölt célpontokról volt szó. Chris Kyle, a Navy SEALs már visszavonult tagja 38 éves volt.

1595947852

Szimulációs lövészet

2013. január 18. 11:53

A figyelőpont a felderített célokat leadja a tüzelőállásnak, ahonnan a tüzérek kiváltják a tüzet – ezúttal egy új számítógépes szimulációs program segítségével gyakoroltak az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái.

1595947824

Velük van az (ellen)erő!

2013. január 17. 7:26

Improvizált robbanószerkezeteket, lesállásokat vagy éppen rakétakilövőt telepítenek. Konvojellenes tevékenységet hajtanak végre és tüntetnek. Olykor afgán hadurak, akik tárgyalni jönnek, máskor esetleg barátságos tömegben rejtőzködő terroristák.

1595946943

Lövészeten

2012. december 28. 16:56

Decemberben „szinten tartó lövészetet” tartott az Őr és Biztosító Kontingens kijelölt állománya, Camp Shooter-ben.

1595946937

Kiújultak a harcok Jarmúk palesztin menekülttáborban

2012. december 27. 13:49

Heves harcok dúltak december 26-án, szerdára virradó éjjel a Damaszkusz déli peremén lévő Jarmúk palesztin menekülttáborban felkelők és a kormánypárti „népi bizottságok” fegyveresei között – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).