Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzeti Közszolgálati Egyetem - 83. oldal

Cikkek
1596025816

Az ember sosem tudhatja, a gondviselés kivel mit akar

2017. január 7. 7:26

Petrusz Tibor 1924-ben született Budapesten. Gyerekkorában édesapja háborús történeteit hallgatva nem volt kérdés számára, hogy érettségi után a Ludovika Akadémiára jelentkezik. 1942-ben nyert felvételt, majd 1944-ben magyar királyi katonatisztté avatták. Személyesen élte át a második világháború eseményeit és szörnyűségeit, a politikai ellenállás terén kifejtett tevékenységéért életfogytiglanra ítélték. Az 1956-os forradalomnak köszönhetően hét év után kiszabadult, életét vendéglátóipari szakmunkásként folytatta. Ma – 92 évesen – is örömmel látogat el egykori iskolájába, a Ludovikára.

1596025812

Dékáni látogatás a Katonai Repülő Intézetben

2017. január 6. 17:33

Dr. Pohl Árpád ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző kar dékánja látogatott a napokban Szolnokra, a Katonai Repülő Intézetbe.

1596025606

Roadshow-ra indul az NKE

2017. január 5. 11:45

Az idei felvételi kampány újdonságaként az ország mintegy 100 középiskoláját keresik fel januárban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatói, hogy népszerűsítsék az intézmény képzéseit és programjait.

1596025596

Öt éve kezdte meg működését az NKE

2017. január 4. 13:45

„Az Országgyűlés olyan egyetemet alapít, amely az eljövendő generációk számára a haza szolgálatának, védelmének, szeretetének és a közjó iránti elkötelezettségnek emblematikus intézménye, a közszolgálat akadémiája lesz” – hangzott el Navracsics Tibornak, az Országgyűlésben elmondott miniszteri expozéjában, még 2011 márciusában. Ekkor fogadták el a parlamenti képviselők azt a törvényt, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) létesítéséről szólt, amelynek eredményeként megkezdte működését az NKE 2012. január elsején. Az azóta eltelt öt év az intézmény Fenntartói Testülete (FT) hatékony támogatásának köszönhetően is, számos fontos eredményt hozott az államtudományi egyetemmé váló NKE életében.

1596025514

Tájékoztató a felvételiről

2016. december 29. 19:18

Részletes, mindenre kiterjedő tájékoztatót helyezett el honlapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.

1596025266

Nyílt napok a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

2016. december 27. 18:49

Januárban ismét megnyitja kapuit az érdeklődő diákok előtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.

1596024942

Logisztikai előadás Tatán

2016. december 20. 17:25

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Logisztikai Intézetének logisztikai alapképzési szakáról fogadott harminchat tisztjelöltet és két oktatót a napokban a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár.

1596024936

Évzáró ünnepség a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon

2016. december 20. 12:57

Évzáró ünnepséget rendeztek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán, ahol a közös karácsonyozás és az évértékelés mellett kinevezéseket és elismeréseket is átadtak.

1596024912

Bolyaira emlékeztek az egykori hallgatók

2016. december 18. 9:57

Bolyai János születésének 214. évfordulójára közös rendezvénnyel emlékezett meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK), valamint a Zrínyi-Bólyai Nyugállományúak Klubja.

1596024657

Az egészségügyi központba látogattak a tanfolyam hallgatói

2016. december 14. 20:33

Az MH Egészségügyi Központtal és az intézmény feladatrendszerével ismerkedtek meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Felsőfokú Vezetőképző Tanfolyamának hallgatói december 12-én.