Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

sport - 123. oldal

Cikkek
1596041761

Dzsúdó csapatbajnokságon szerzett aranyérmet a sportszázad

2017. november 28. 8:21

Több mint háromszáz sportoló mérte össze tudását a november 26-án Zalaegerszegen megrendezett dzsúdó országos csapatversenyen, a felnőtt korosztályban.

1596041499

A kard mestere előtt tisztelegtek

2017. november 21. 19:20

Borsody László mester volt a szó szoros értelmében. Mester, akinek nem diákjai, hanem tanítványai, sőt követői voltak. Ezekből a követőkből alakult ki az az igazi magyar sportág, ebből a követőkből állt össze az a rengeteg dicsőség, amit az első világháborút követően a megalázott és felszabdalt Magyarország magáénak tudhatott, és amire tekintve felemelhette a fejét és szívét – fogalmazott dr. Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára november 21-én, kedden az egykori Tiszti Kaszinó épülete előtt.

1596041483

TEK-gála ötödször!

2017. november 21. 8:46

Az elmúlt évek sikereire való tekintettel a Terrorelhárítási Központ november 18-án, szombaton egész napos rendezvény keretében teremtett lehetőséget a hazai honvédelmi és rendészeti szervek tagjainak arra, hogy a ringben és a tatamikon összemérhessék tudásukat. Az ötödik alkalommal megrendezett TEK Budo és Küzdősport Gála fővédnökei dr. Pintér Sándor belügyminiszter és dr. Simicskó István honvédelmi miniszter voltak.

1596041476

Új élsportoló a Budapesti Honvéd atlétái között

2017. november 20. 18:38

Dr. Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes gátfutó, a Budapesti Honvéd Sportegyesület színeiben folytatja pályafutását. A november 20-án, hétfőn tartott sajtótájékoztatón a sportoló elmondta: eddig töretlen karrierjének további fejlődése érdekében a „Honvéd-család” segítségére van szüksége.

1596041453

TEK-gála, ötödik alkalommal

2017. november 19. 8:32

A budo és a küzdelem jegyében ötödik alkalommal mérték össze tudásukat az ország egész területéről érkezett egyenruhások a budapesti BOK csarnokban november 18-án, szombaton. Az idei verseny fővédnökei dr. Pintér Sándor belügyminiszter és dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.

1596041415

Sportolnak is a magyar katonák Bosznia-Hercegovinában

2017. november 17. 13:45

Több mint két hónapja szolgál Bosznia-Hercegovinában az MH EUFOR Kontingens 21. váltása – Stoszek János alezredes vezetésével. Az elmúlt hetekben a magyar békefenntartók – valamint a NATO- és az EUFOR-parancsnokságokon egyéni beosztásokban szolgáló magyarok – sikerrel vettek részt számos, kiemelkedően fontos megmérettetésen és gyakorlaton.

1596041230

Ötödik alkalommal rendezik meg a TEK Budo és Küzdősport Gálát Budapesten

2017. november 16. 14:45

Egy igazi legenda, a többszörös thai-box világbajnok, Alexey Ignashov részvételével tartottak bemutató tréninget Budapesten, a Terrorelhárítási Központban, november 16-án, csütörtökön. A közös edzésen a Belügyminisztérium mellett a Magyar Honvédség is képviseltette magát. A „Vörös Skorpió” becenévvel felruházott Ignashov a TEK Budo és Küzdősport Gálára érkezett hazánkba, amelyet ötödik alkalommal rendeznek meg november 18-án, szombaton, Budapesten. A rendezvény fővédnökei dr. Pintér Sándor belügyminiszter és dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.

1596041181

Ütős csapat

2017. november 14. 7:14

A sportág történetében idén először Magyarország adott otthont a dzsúdó-világbajnokságnak. A megmérettetésen – amelynek egyik fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter volt – 120 ország 729 versenyzője vett részt, köztük a Magyar Honvédség Sportszázadának három tagja is.

1596041174

Borsody László: a géniusz – megjelent a negyedik kiadás

2017. november 13. 16:47

Bemutatták a Borsody László: a géniusz című könyv negyedik, bővített kiadását a Magyar Olimpiai Bizottság épületében november 13-án, hétfőn.

1596040910

Sportolóknak adott át díjakat és ösztöndíjakat a honvédelmi miniszter

2017. november 8. 19:22

Egy sportoló nemzet nemcsak fizikumában erős, hanem lelkében és gondolkodásmódjában is – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter november 8-án, szerdán, az újbudai önkormányzat képviselő-testületének tanácstermében. A rendezvényen részt vett és beszédet mondott dr. Hoffmann Tamás, a kerület polgármestere, valamint Kocsis Sándor, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója is.