szabadidő - 11. oldal
Honvédelmi tábor – Kaposváron is
2017. július 30. 6:54
Kaposváron, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezrednél július 24-28. között rendezték meg az alakulat által szervezett Honvédelmi tábort. Az egy hetes katonai vakációra harminc, 12-18 éves fiatal jelentkezett. Számos program várt rájuk, egyebek mellett álcázási és életmentési gyakorlaton vettek részt, valamint egy lövészeten is.
Újra csatasorban
2017. július 25. 6:57
Többéves szünet után 2016-ban újra csatasorba állt a Bánki-tónál található volt csapatpihenő, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóságának szolgálati alárendeltségében működő 6. számú Oktatási, Kiképzési és Regeneráló Központ (KORK). Bár ma még nem teljes kapacitással üzemel, az elmúlt év eredményei és a jövőbeni tervek bíztatók.
Honvédelmi Tábor Debrecenben – véget ért az első turnus
2017. július 24. 14:42
Véget ért a Honvédelmi Tábor első turnusa Debrecenben, az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. A táborlakók az utolsó napon – még a díjkiosztó és záróünnepség előtt – egy vízi életmentő, valamint egy közelharckiképzést is kaptak az alakulat katonánktól. A tábort Legoza Bálint alezredes zárta, aki nagyon meg volt elégedve a kiképzők és a táborlakók munkájával.
Honvédelmi Tábor Debrecenben
2017. július 22. 9:42
Egyebek mellett az airsoft lövészetet és a paintballt is kipróbálhatták azok a fiatalok, aki részt vettek a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár által szervezett Honvédelmi Táborban. A gyerekek emellett azt is kipróbálhatták, hogy milyen is egy BTR 80-as páncélozott szállító harcjárműben utazni.
Kenuval a Tiszaháton
2017. július 20. 21:49
Evezők, szúnyogok és pingpongütők. Kanyargós, sebes és vadregényes folyókon kenuzott a napokban az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) csapata.
Az álcázási technikákat gyakorolták
2017. július 20. 17:22
A szolnoki nyári Honvédelmi Tábor második napján a fiatalok megismerték és kipróbálták a különböző álcázási, figyelési technikákat, gyakorolták a túlélés alapmozzanatait, a menedéképítést, tűzgyújtást, vízgyűjtést, és járőrözési feladatokban vettek részt. Az álcafesték most is óriási sikert aratott.
Megkezdődött a második turnus
2017. július 20. 13:55
Megkezdődött a Honvédelmi Tábor második turnusa az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában. A fiatalok – az előző öt napos turnus táborozóihoz hasonlóan – számos érdekes programon vehetnek részt ezen a héten.
Honvédelmi Tábor Tatán – véget ért az első turnus
2017. július 19. 19:12
Véget ért az idei Honvédelmi Tábor első turnusa Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. Az egy hetes programot egy járőrverseny zárta az alakulat laktanyájában.
Nyári Honvédelmi Tábor Szolnokon
2017. július 19. 16:58
Negyvenöt középiskolás fiatal érkezett július 17-én az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázisra, hogy részt vegyen az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis szervezésében rendezett nyári táborban.
Harckocsira fel!
2017. július 13. 11:17
Július 10-én kezdődött a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár által szervezett Honvédelmi Tábor első turnusa. Összesen huszonnégy fiatal bújhatott katonai gyakorló formaruházatba, mit sem sejtve a rájuk váró kihívásokról.