Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

tartalékos

Cikkek
Toborzoszakmainap_index

Fejlődő toborzás, modern módszerek

2024. március 1. 7:00

„A Magyar Honvédség az egyik legnagyobb, folyamatosan toborzást folytató szervezet az országban, így a toborzó képességekben, és módszerekben is a legeredményesebbnek, leghatékonyabbnak kell lennie” – mondta dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára az MH Területvédelmi Erők Parancsnoksága (MH TVEP) által, a toborzók tevékenységének támogatására szervezett szakmai napon, a fővárosi Zrínyi Miklós laktanya és Egyetemi Campuson, február 28-án.

IMG_1551 másolat

Több napos emlékmenet Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében

2024. január 27. 17:07

A Honvédsuli Egyesület 2024-ben is megrendezte az „Emlékmenet a Doni Hősökért” rendezvénysorozatát, amely hivatalos szakasza az országos Magyar Tartalékosok Szövetsége DON-81 megemlékezésnek.

Pofonparti_index

Egy lépéssel közelebb a hagyomány felé

2023. december 7. 18:34

„Ez a fajta mozgáskultúra és kéz-láb koordináció nagyon fontos lehet akár az életben is” – hangsúlyozta Erdei Zsolt „Madár”, világbajnok ökölvívó, az MH Altiszti Akadémia által második alkalommal megrendezett „Pofonparti” elnevezésű ökölvívó szeminárium díszvendége a szentendrei Görgey Artúr laktanyában, december 7-én.

miniszter_nyitó

Magyarország biztonsága a Száhel-régióban kezdődik

2023. november 22. 11:21

Magyarország biztonsága a Száhel-régióban kezdődik, ezért Magyarország komplex támogatási csomaggal segíti a régió egyetlen stabil országát, Csádot – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna november 22-ei, szerda reggeli műsorában.

3 másolat

ADHU23: Békéscsabán és Tiszaszigeten is készülnek a tartalékosok

2023. november 11. 11:05

Az MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred tartalékos katonái is elkezdték felkészülésüket az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlatra.

Jákó_Miriam_03 másolat

„Akár világrekordot is lőhetnék”

2023. szeptember 30. 7:48

Katonai világrekordot döntött Jákó Miriam sportlövő a Nemzetközi Katonai Sporttanács (Conseil International du Sport Militaire – CISM) által Brazíliában, Rio de Janeiro-ban rendezett sportlövő világbajnokság 25 méteres pisztoly versenyszámában, szeptember 26-án. A 19 éves sportolót kiemelkedő eredménye mellett – többek között – sportkarrierjének indulásáról és tartalékos katonai szolgálatáról kérdeztük.

esku_index

Eskütétel a katonaváros szívében

2023. május 19. 18:58

Több mint hetven, az Egységes Alapkiképzési Programban részt vett katona tett esküt Székesfehérváron május 19-én, pénteken. A tartalékos katonákat Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, valamint Schmidt Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének gazdálkodási helyettese köszöntötte.

Villámló harcászat index

Villámló harcászat

2023. május 18. 7:40

A „Kék villám” összhaderőnemi gyakorlat különleges élményt jelentett a tartalékos katonáknak. A harcászati éleslövészettel záruló gyakorlat során szerzett tapasztalatairól az MH 3. Területvédelmi Ezredből Linkecs Enikő tartalékos főtörzsőrmester, míg az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred állományából Szalmás Csaba törzsőrmester mesélt.

Mátyás_index

Beépültek a tartalékosok

2023. május 16. 18:10

A „175 éves a Magyar Honvédség” emlékév első rendezvényén, a közelmúltban megalakult MH Területvédelmi Erők Parancsnoksága részére csapatzászlót adományoztak Budapesten, a Mátyás-templomban május 16-án. Az eseményen Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is részt vett.

175_Tartalekos (2)_nyito

A területvédelmi tartalékos rendszer a honvédség szerves része

2023. május 16. 14:26

A 2017-ben létrejött önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer ma már a magyar honvédelem szerves része – mondta a honvédelmi miniszter kedden a budai Várban, a „175 éves a Magyar Honvédség” emlékév első rendezvényén, ahol átadták az április 15-én megalakult Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnoksága csapatzászlóját.