vezetéstámogató - 7. oldal
Székesfehérvári honvédelmi tábor: véget ért a második turnus
2017. július 9. 6:48
Véget ért a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred által szervezett Honvédelmi Tábor második hete is, amit egy akadályversennyel zártak a csapatok. A gyermekek egyebek mellett tanultak tereptant, elsősegélyt, álcázást és menedékkészítést is.
Menetgyakorlaton jártak a táborlakók
2017. július 7. 17:30
Végéhez közeledik a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred által szervezett Honvédelmi Tábor második turnusa. Az elmúlt napokban a táborlakók éjszakába nyúló menetgyakorlaton vettek részt, megtanultak menedéket készíteni, valamint ellátogattak a Csókakői várba is.
Paintball-lövészet és éjszakai menetgyakorlat
2017. július 6. 14:13
Ezen a héten zajlik a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Honvédelmi Táborának második turnusa. A táborozók már a második napon jól ismerték a rendfokozatokat és a maguk készítette táborindulót énekelték menetelés közben. Ezt követően paintball-lövészeten vettek részt, majd pedig elindultak a 6 kilométeres, éjszakába nyúló menetgyakorlatra, amely során tereptant és túlélési technikákat is tanultak.
Elkezdődött a második turnus
2017. július 5. 9:19
Elkezdődött a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred által szervezett Honvédelmi Tábor második turnusa. A diákok a tábor egy hete alatt − egyebek mellett − alaki foglalkozásokon vesznek részt, valamint közelről megtekinthetik az alakulatnál rendszeresített harcjárműveket és fegyvereket.
Székesfehérvári honvédelmi tábor: véget ért az első turnus
2017. július 3. 20:07
Június utolsó napján véget ért a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred által szervezett honvédelmi tábor első turnusa.
Béketámogatásból is jeles!
2017. július 1. 17:10
Véget ért a szerbiai Platinum Wolf 2017 elnevezésű, többnemzeti harcászati gyakorlat, melynek kiemelt látogatói napján egy zárógyakorlaton mutatták be a részt vevő nemzetek katonái a kiképzési foglalkozás során elsajátított tevékenységeket.
Emlékszobát adnak át
2017. június 21. 19:15
Június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján Sipos Gyula-emlékszobát adnak át az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred alárendeltségébe tartozó Székesfehérvár Helyőrségtörténeti Emlékgyűjteményben.
Diák honvédelmi napot rendeztek Székesfehérváron
2017. június 19. 18:59
A székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola rendezett diák honvédelmi napon vettek részt a két városi alakulat, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, illetve az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj katonái és haditechnikai eszközei.
A kihívás napja
2017. június 4. 9:51
A Kihívás Napja kezdeményezés 1982-ben indult Kanadából, és 1991 óta Magyarországon is rendszeresen megrendezik, ahol eddig már több mint 1600 település vett részt a vetélkedésben. Célja, hogy kedvet teremtsen a testmozgáshoz, az egészséges életmódhoz.
Balesetnél segítettek a katonák
2017. június 2. 13:31
Közlekedési balesetnél nyújtottak segítséget a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred törzstámogató századának katonái május 31-én.