Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 162. oldal

Cikkek
5_nyitó

Dobogón az ejtőernyős csapat!

2023. július 29. 11:39

A Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja folytatta a szereplését az ejtőernyős célbaugró világkupa-sorozat harmadik állomásán, a csehországi Klatovyban. A sorozat ebben az évben első ízben látogatott el Csehországba, az impozáns helyszínt a cseh ejtőernyőzés fellegváraként is szokás említeni.

harcos_tabor_index2

Járőrgyakorlat a „harcos” táborban

2023. július 28. 10:27

Az MH Béketámogató Kiképző Központ által szervezett idei első „harcos” tematikájú honvédelmi tábor sok izgalmat tartogatott a középiskolások számára. Július utolsó hetében megtanulhatták – többek között – az alaki fogásokat, az álcázást és az elsősegélynyújtást is, az elsajátított ismereteket pedig járőrversenyen mutatták be a fiatalok.

TUN_7047

Fiatalok, hazaszeretet, honvédelmi táborok

2023. július 28. 10:17

„A fiatalok haza iránti szeretetét erősítik a honvédelmi táborok” – hangsúlyozta Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke július 26-án, a szolnok-szandaszőlősi sportrepülőtéren megtartott ejtőernyős honvédelmi táborban. A nagy népszerűségnek örvendő tábort a sportszövetség hat darab légcellás ejtőernyővel segíti.

_DR_3880

Kitartásból, fegyelemből jeles!

2023. július 28. 7:36

Erőn felül teljesítették az akadályokat az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár idei második ,,túlélő” táborának fiataljai.

MHS_1

A dobogó mindhárom fokán...

2023. július 27. 11:12

Kiválóan szerepeltek a Magyar Honvédség Sportszázadának judós katonasportolói a Zágrábban megrendezett Európai Egyetemek Küzdősport-bajnokságán.

Nyíregyháza_nyitó

Élmények, erő és jókedv

2023. július 27. 9:04

Élményekkel gazdagon tértek haza az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred táboraiból azok a fiatalok, akik az elmúlt héten Nyíregyházán és Nyíradonyban a honvédelmi sportokkal ismerkedhettek meg, Nagybarcán pedig egy túlélő táborban tehették próbára ügyességüket.

Landcom_nyitó

Nemzetközi fókusz alatt a Magyarországon települt harccsoport

2023. július 26. 12:20

A NATO Szövetséges Szárazföldi Parancsnokság nemzetközi delegációja tekintette meg a Magyarországon települt többnemzeti NATO Kiemelt Éberségi Tevékenységű Többnemzeti Harccsoport (enhanced Vigilance Activity Battle Group – eVA BG HUN) magyar és nemzetközi (olasz, horvát és amerikai) erőit július 17. és 21. között.

IMG-5813

Harcászat, tereptan és akadályverseny

2023. július 26. 11:12

Első alkalommal rendezett harcos tematikájú honvédelmi tábort az MH 3. Területvédelmi Ezred 68. vitéz Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóalj Újszászon, a település Parkerdei Erdészházának területén.

BHD_nyitó

Élménydús tábor a püspökszilágyi kiképzőbázison

2023. július 26. 7:34

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár első alkalommal szervezett ötnapos honvédelmi tábort fiataloknak a püspökszilágyi Kiképző Bázis és Lőtéren. A középiskolás fiatalok a táborban tantermi és gyakorlati foglalkozásokon vettek részt, így egy izgalmas, élménydús nyári hetet tudhatnak maguk mögött.

Moonstar_0717_nyitó

„Moonstar 2023” – a tartalékos erő valós katonai tényezőt jelent

2023. július 25. 16:25

A július 10-25-ig tartó „Moonstar 2023” gyakorlaton az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred (MH 2. TVE) Dunától keletre fekvő területvédelmi alakulatainak katonái a lengyel tartalékos erőkkel közösen gyakorlatoztak az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság táborfalvai kiképzőbázisán.