Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 179. oldal

Cikkek
Kiképzésen_IV_index

Kiképzésen IV. rész

2023. június 8. 12:01

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár sok más egyéb mellett az ejtőernyős kiképzés fellegvára. A Kiképzésen IV. részében az állami légijármű-vezetői szakirány másodéves és a katonai alapképzési szakos, felderítő specializáción tanuló harmadéves honvéd tisztjelöltek ejtőernyős felkészítésébe tekinthetünk bele.

DSC_4186

Tisztelgés Petzelt József honvéd alezredes előtt

2023. június 7. 18:00

Felújították Petzelt József honvéd alezredes – az első magyar mérnökképzés tudósa, tanára, professzora, a térképészet, földmérés nagyja, a szabadságharc szervezője – síremlékét a szentendrei köztemetőben.

BTKK_nyitó

Külszolgálat előtt

2023. június 7. 10:11

Béketámogató törzstiszti célfelkészítést tartottak – május 30 és június 2. között Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban – azoknak a katonáknak, akik tartós külszolgálatot fognak teljesíteni.

Hajnik_nyitó

Védelempolitikai tárgyalások Kanadában

2023. június 7. 8:37

Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára Kanadába látogatott, hogy egyeztessen többek között partnerével, Peter Hammerschmidt-tel, a kanadai Nemzetvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős államtitkárával.

ek5

Hogyan lehet megőrizni az állomány harcképességét?

2023. június 6. 8:20

Az egészségügyi haderővédelem kiemelt célja a harcképesség megőrzése úgy, hogy a harcoló katona meghatározott időben és helyszínen egészséges, hadra fogható és alkalmazható legyen; képessége maximumát elérve.

felderlov6

Így lőnek a felderítők

2023. június 5. 9:45

Lőgyakorlatokat (alap, szakalap, felderítő és békefenntartói) hajtottak végre az MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred altiszti szakmai alaptanfolyamot végző katonái pisztollyal, géppisztollyal, gépkarabéllyal és géppuskával.

29092022-HUN HQ Medal Parade14

Fotós tehetségére a KFOR-ban is felfigyeltek

2023. június 4. 14:27

Dobogós helyezést ért el a Somogy Vármegyei Önkormányzat fotópályázatán Koncsek Barna főhadnagy, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) érdekvédelmi tisztje, akinek fotós tehetségére már a KFOR-ban is felfigyeltek.

IMG-20230529-WA0100

Újabb magyar győzelem!

2023. június 4. 11:17

A Magyar Honvédség Iraki Kiképzés Biztosító Kontingens 16. váltás (MH IKBK-16) állományából négyen vettek részt az amerikai fegyveres erők által szervezett Murph crossfit kihíváson.

IMG_7098

A laktanyában csengettek be

2023. június 3. 17:17

A Tasner Antal Általános Iskola diákjai és kísérő tanárai pályaorientációs nap keretében tettek látogatást június 2-án, az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ (MH LMVIK) veszprémi objektumában.

IMG_20230525_105917

Nemzetiszín szalag a tiszta sírokon

2023. június 3. 14:07

Hősi sírok ezreit tették rendbe az elmúlt időszakban a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság hadisírgondozói, hogy mindenki méltó körülmények között róhassa le tiszteletét az elesett katonák előtt a Magyar Hősök Emlékünnepén. A 175 éves Magyar Honvédség ünnepéhez kapcsolódóan újabb kezdeményezések születtek: a legeredményesebben a nyíregyházi toborzóiroda katonái teljesítettek, ők 1750 hadisírt szépítettek meg az ünnepre és az utána következő időszakra.